Feszül a csend, ma is hazakísért,
ül az ágyamon.
Lebben a függöny, játszik a fény
a vállamon.
Ide csak állni jár az idő, vagy meg sem
érkezik.
Ó hogy várlak, csak várlak,
miért nem vagy itt?
Hiány idézetek
Néha még az égen kereslek.
Tudom, hogy a Földön nem találnék rád!
Néha még a mélyben kereslek.
Már tudom, az angyalom vagy,
És álmomban vigyázol rám.
Arra gondolj, hogy megvan, amire vágysz. Ne a vágyad hiányára gondolj, hanem képzeld el, hogy megvan, amire vágysz. Mert addig, amíg csak a vágyad hiányát érzékeled, amíg szüntelenül ez jár az eszedben, nem leszel boldog.
A távollét szerelmesek közt úgy hat, mint a szél a tűzre: a kis szerelmet eloltja, a nagyot tűzvésszé növeli.
Csak nézek és találgatom,
hol az én kedvesem.
Álomban, ébren egyre csak
keresem, keresem.
Mert megvan ő, tudom, tudom,
csak elmaradt, de hol?
És addig, addig keresem,
én se vagyok sehol.
Az a rettenetes üresség az érintéskor, mint mikor belépsz egy házba, amely, úgy hiszed, tele van emberekkel, akiket szeretsz, és üresen találod, még a bútorok is eltűntek. Szobáról szobára körbemész, hallod a csupasz padlón a lépteid visszhangját. Hangod az üres falakról visszaverődik, ahol még látni a fényképkeretek vonalát, mint egy holttest körüli krétarajzot. Elment.
A zene, amelyet veled hallgattam, több volt mint zene,
A kenyér, mit veled törtem, több volt, mint puszta kenyér;
Most, hogy magamra hagytál, minden oly színtelen lett;
Minden, mely egykor oly szép volt, halott s fehér.
Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek.
Ha az ember odaadja valakinek a szívét, és ez a valaki meghal, akkor magával viszi a szívünket? Az ember meg itt marad, lyukkal a mellkasában, és ezt a lyukat nem tudja semmivel sem kitölteni?
A távollét olyan a szerelemnek, mint a szél a tűznek: a kicsit eloltja, a nagyot még nagyobbra lobbantja.
Ami nincs, arra nem lehet gondolni, ami nincs, az nem fájhat, ami nincs, az: nincs. Legfeljebb a hiány, az üresség titokzatos mélysége szédít néha, de ebbe a mélységbe napok hullanak, kitöltik lassan a feneketlennek látszó szakadékot.
Hiányzik valaki… És ez rossz. Mert ez nem az az érzés, amikor még magad sem tudod, ki, csak érzed, hogy lelked nem teljes, hogy a másik fél még valahol keresgél. Nem. Ez más érzés. Mert már tudod, ki hiányzik. Nem általánosságban valaki, hanem Valaki. Egy Valaki. És ez rossz. Szeretnél vele lenni, hallani hangját, látni mosolyát, érezni közelségét. Ez azt jelenti, hogy van Valaki, aki fontos, aki annyira fontos, hogy mindig szeretnél vele lenni. És ez jó érzés. Hogy van, hogy létezik, hogy megtaláltad. Hogy van, ki hiányozzon. És bár fájón hiányzik, de már édesen.