A párom minden mosolya, pillantása, szava ajándék, és mindennap díszbe kell öltöztetnem a szívemet, mielőtt ismét a kezébe adnám.

Ha szerelmünk nem rombol, nem okoz fájdalmat mások számára, ha kölcsönös, őszinte, tiszta, akkor az se nem tisztességtelen, se nem erkölcstelen. Az én olvasatomban sokkal “erkölcstelenebb” úgy élni az értékes emberi életet, hogy tapasztalatainkat – legyenek azok jók, rosszak, kellemesek vagy kínosak – nem adjuk át másoknak, abbeli félelmünkben, hogy megbélyegez minket a társadalom.

A világ szerencsére színes, az emberek milliófélék, s emberi kvalitásunkat az határozza meg, hogy mennyi felelősséget vállalunk egy jobb, élhetőbb, toleránsabb és szeretetteljesebb univerzum létrehozásában.

Nincs a világon ingyenebéd, és néha azonnal, néha utólag, néha pedig csak a következő életünkben, de mindenért fizetnünk kell.

A babák csörgővel játszanak, a gyerekek babával és autókkal, a tinik egymással, a huszonévesek az idegrendszerükkel… a játéknak soha nincs vége.

Amit mi itt, ezen a csöpp kis bolygón valóságnak nevezünk, nem más, mint egy közös megegyezésen alapuló hagyományőrzés, ami időközben nevetséges törvényeket alkotott, és ellehetetlenítette az életet azok számára, akik egyáltalán nem is akartak részt venni ebben a hülyeségben.

Szeretni önmagunkat annyit jelent, mint felismerni a jóságos, igaz természetünk bimbóját, és addig nevelgetni kőkemény munkával – néha vérrel és verítékkel öntözve -, amíg körül nem növi szívünket.

Ha az ember képes tiszta fejjel, szívvel, lélekkel gondolkodni, be kell látnia: halálának időpontja percre pontosan akkor fog elérkezni, amikor annak eljött az ideje. Sem előbb, sem később. Ennek tükrében pedig vajmi kevés jelentősége van annak, hogy Izraelben vagy Svájcban él-e. Annak azonban annál több, hogy a maradék időt – legyen az egy perc vagy egy évszázad – mivel tölti el.