Úgy vagyunk a távolsággal, mint a jövendővel! Nagy, derengő egész nyugszik a lelkünk előtt, érzésünk elmosódik benne, mint a szemünk, és jaj! vágyódunk egész lényünket odaadni, egyetlen, nagy isteni érzés minden gyönyörével telítődni. – És jaj! ha odasietünk, ha az Ott-ból Itt lesz, minden mindig ugyanaz, és benne vagyunk a szegénységünkben, korlátaink rabságában, és lelkünk tovább eped az elillant enyhülésért.

A világban kibogozhatatlanul keveredik a hazugság és a valóság. Mint egy spirál, ami a nyers káosz köré csavarodik. De ha nem csüggedsz, egy napon biztosan megértheted majd a természetét, mert ez a spirál lényege. A rendszeresség.

Van egy pont, ahol az ember kénytelen szembenézni a kőkemény tényekkel. Látja, hogy olyan út áll előtte, amely az ismeretlenbe viszi, de nincs más választása, mint előremenni. Amíg nem lép előre, csak egy helyben fog toporogni.

Közönségesnek nevezzük az esetleges valóságot, melyen nem fedezünk fel pillanatnyilag sem a természetnek, sem a szabadságnak valamely törvényét.

Mi a valóság? Hogy határoznád meg? Mivel? Ha arról beszélsz, amit érzel, amit szagolsz, ízlelsz, látsz, a valóság csupán. Az agyad által megfejtett elektromos jelhalmaz.

Volt már olyan álmod, amiről biztosan érezted, hogy valóság? Mi lett volna, ha képtelen vagy felébredni belőle? Hogy különböztetnéd meg az álomvilágot a valóditól?

Azt gondolom, nem a világ legkönnyebb dolga álmodozónak lenni, hiszen mi egy egészen másik univerzumban lakunk. Mi abban vagyunk, hogy “mi lenne, ha…”, és a mindennapi élet gondjaiból egyszerűen kiszárnyalunk és nem akarunk az adott helyen maradni. Maradunk a mi kis “álmodozó” világunkban. Az én tanácsom az lenne, találj egy új lehetőséget, egy perspektívát arra, hogy az álmodat beleépítsd a valóságba és életre keljen! Az új út az ötleteiddel friss, virágozó és élménydús lehet, tehát soha ne félj! Találd meg a kivezető utat az álmaidból, hogy végre valóra tudd őket váltani! De ne hagyd, hogy a komor világ letörjön! Maradj mindig a felhőkön!

Ha nem lennének álmaink, akkor nem tudnánk miket megvalósítani. Na de valamiféle köszönőviszonynak mégiscsak lennie kell a vágyaink és a valóság között! Mert ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor bérletet váltottunk a biztosan bekövetkező csalódások vonatára.

Mi magunk vagyunk a saját valóságunk létrehozói. Ha azt mondom, jól vagyok, akkor jobban leszek, és felfelé nézek.