A hit nem azonos a vallással. A vallásban lehet hit, de a vallás inkább csak bizonyos keretek, szabályok közötti gondolkodást, érzést jelent. Vallásosnak lenni azt jelenti: megpróbálni egy adott kereten belül gondolkodni, hinni, a szabályokat betartani.
Az univerzum, ahol lakunk, amelynek egy parcellája vagyunk, nem más, mint az isteni Szeretet által Isten és Isten közé vetett távolság, distancia.
Kamaszként Taizében voltam egy keresztény táborban. A búcsúestén a tábort vezető atya odalépett hozzám, és megáldott. Mintha akkor egy üvegbúra szétrobbant volna körülöttem, abban a pillanatban minden megváltozott. Szeretem azt gondolni, hogy azóta tudok jót alkotni, azóta lettem én sikeres ember. Egyszer egy nehéz helyzetben megismétlődött ugyanez, egy pap odalépett hozzám, és megáldott. Mintha odafönt tudnák, mikor fogy el a munícióm.
Nagyon spirituális embernek tartom magam. Nem vallásosnak – bár zsidó családban nőttem fel és nagyon szeretem a törzsemet.
Nem gondolom, hogy egyáltalán felmerülhet kérdésként: vajon működnek-e az imák?
Ahová nagy számban érkeznek muzulmánok, ott a világ húsz éven belül teljesen meg fog változni, ez a változás nem gyorsan zajlik, hanem nap mint nap, kis lépésekben. Tudja: ahogyan a békát főzik.
A kereszténységből kinőtt civilizáció és az iszlámból származó civilizáció nem illik össze, nem tudnak vegyülni, csak egymás mellett léteznek. Így van ez a Közel-Keleten és Európában is. A világról alkotott felfogás oly mértékben különbözik, hogy az párhuzamos világokhoz vezet. Ez nem politikai kérdés, hanem az élet realitása.
A kereszténység súlypontja kicsúszott Európából. A világ más kontinensein erősebb hitre alapozott életekkel találkozhatunk, mint Európában.
Nem tudom, hogy mi szűnik meg előbb, a Rock and Roll, vagy a kereszténység
A normális keresztények mindig megzavarnak. Sokkal inkább, mint a néhány dogmát bemagoló, és keresztkérdéseknél átszellemült jézusozásra váltó nyáj, vagy az Isten nevében ökölrázó, zászlóégető pszichopaták. Ezek ugyanis szemmel láthatóan vitaképtelenek. Nem hoznak zavarba.
A Xenu-mese megmosolyogtató blődség, na de Mózes vagy Mária sztorija se komolyabb, ha szó szerint kell venni.
Az általános természetes valláshoz voltaképp nem kell hit, hiszen mindenkiben önként tolakszik fel a meggyőződés, hogy a természet mögött s mintegy abban megnyilvánulva, egy mindent létrehozó, rendező és irányító valaki rejtőzik.
Sokan már tisztában vannak a spiritualitás és a vallás közti különbséggel. Ők tudják, hogy egy hitrendszer – az abszolút igazságnak tekintett gondolatcsokor – még nem tesz minket spirituálissá, bármilyen legyen is azoknak a hiteknek a jellege. Sőt, történetesen minél nagyobb mértékben teszed gondolataidat (hiteidet) identitásod részévé, annál jobban elszakadsz a benned rejlő lelki dimenziótól. Sok „vallásos” ember ragad le ezen a szinten.
Fontos tudnod, hogy a világ legnagyobb erejével kerülsz kapcsolatba, ha imádkozol.
A műtőasztalon fekve olyan olyasmit éltem át, amit a vallásos emberek istenközeli élménynek hívnak.
Az embereknek személyes lett a viszonyuk II. János Pál pápával. Az első modern, igazi keresztény sztár lett, s így is viszonyulnak hozzá, miközben ennek a sztárságnak lelki oldala van.
Tisztelet Istennek, tisztelet a felebarátodnak, tisztelet önmagadnak mint Isten szolgájának: ez az alapja a vallás minden formájának.
Sohasem tudtam megérteni, miért, de némelyek beveszik azt a fantasztikus képtelenséget, hogy istene személy szerint mindenkinek van, de húzódoznak a személyes ördög elfogadásától.
