Szolgálni, cselekedni, tenni, aktívnak lenni, akcióba kezdeni. Mindent Érte!
Prohászka Ottokár
1858. október 10. - 1927. április 2.
magyar író és püspök
Prohászka Ottokár magyar katolikus püspök, egyházi író és szónok volt, a 20. század eleji magyar vallási és közéleti élet meghatározó alakja. Írásaiban és beszédeiben a hit, a szeretet, az öröm, az erkölcsi felelősség és a lelki megújulás kérdéseivel foglalkozott, miközben társadalmi és politikai nézetei is jelentős vitákat váltottak ki.
Lettem a nagy szellemi villamosáramoknak egy kis mágnese, aki nem azért mágnes, mert vas, hanem azért, mert vas létére világáramok árkába áll.
Ha boldogságról van szó, a statisztika néma; de ha megeredne egyszer e részben is szava, kíváncsi volnék megtudni, vajon több boldogságot hozott-e a földre a szövőgép vagy Assisi Szent Ferenc, kinek nyomaiban az emberek érezték, hogy a virágok édesebben illatoznak, a madarak kedvesebben énekelnek, a nap fényesebben süt s a csillagok sejtelmesebben ragyognak.
A föld kultúrájának erkölcsi energiája elégtelen; mint ahogy a föld melege elégtelen a faunának s flórának. A lelki élet megfagy, ha elfordul Isten szellemének napsugarától. Krisztus világosságára van szükség az ész prometheuszi tüzét élesztő, Krisztus karjára van szüksége a boldogságot megteremteni vágyó kultúrának.
Minden ismeret, legyen az egyszerű fogalom vagy csodálatosan szövedékes teória, csak folyománya a valóságnak, csak kapcsolat a lélek és a világ közt; arra való, hogy az élet valóságát a lét valóságával kapcsolatba hozza.
Az ember önmagának adós avval, önmagának van kötelezve azzal, hogy olyan érzéseket ápoljon magában, melyekben érzik, hogy elégtételt nyújt az ő lelke jobbik felének.
Kitűnő gyakorlat az, hogy én ma örülni fogok, én mindenből az örömre való indítékokat kiveszem.
Ahogy van érelmeszesedés, úgy van kedvelmeszesedés.
Nem kell öröknek lenni, hogy az ember valamiképpen halhatatlanságba öltözködjék.
A szép arc is lehet hiú, ha nincs mögötte szellem, élet. Honnan jön minden élet? Belülről.
Aki folyton csak a sötétséget nézi, elborul.
Minden embernek súlyos feladata van. Melyik ez a feladat? Lelket teremteni magában.
Szeretni annyit jelent, mint meghittnek lenni, közel lenni.
Nagy szívvel kell fogadnunk, ami jót találunk, vívta ki azt bár akár a protestáns bibliamagyarázat, akár a vallástudomány vagy a filológia s ha néha idegenszerű is egyik-másik nézet, bizonyára nem következik abból az is, hogy téves.
Ne gondoljuk, hogy az élet útja készen van. Mindenkinek magának kell azt elkészíteni.
Az életnek elviseléséhez tartozik, hogy az egyik ember a másikat elviselje.
Cél nélkül, a cél biztos tudata nélkül élni annyi, mint gyökeresen szenvedni.
Itt a földön a lélek olyan, mint a növény idegen földben; el van tompítva az érzéke, le van tapasztva a szárnya, s Istennel s a túlvilággal, a szellemivel szemben mintha bamba volna. De ott, a másvilágban megnyílik a szeme, fölébred az érzéke s elváltozik; önmagának s értékének világfölényes öntudatára ébred, úgy hogy akkor a világ s minden, ami szám és tér és anyag, összetöpörödik az ő szemeiben.
Az öröm úgy hat a lélekre, mint valami erősítő fürdő. Ha vidámság tölti szívünket, ha a belső örvendezés hulláma hordoz, ha lelkünk énekel, akkor nem érzünk terhet, akkor nekünk a kötelesség édes, és mindenütt helytállunk.
Az öröm (…) szívünk hullámverése, sikló ritmusa, eleven forrásainak ezüstös csobogása.