Hogy minden lefelé esik;
hogy ifjúból lesz az agg;
hogy az evőket megeszik;
hogy mindezekre süt a nap –
míg csak időnk le nem telik,
sorolhatnánk e dolgokat
s “természetes” mondjuk, pedig
érezzük: fantasztikusak.

Ma már meg kell harcolni a csöndért. Amikor az ember elfárad, betelik a jóléti társadalom által nyújtott mámorral, rájön, hogy tulajdonképpen minden zaj. Akkor fontossá válik a csönd.

Ha egy nap csak annyi történik, hogy “túlélted”, ez még nem ok az ünneplésre. Nem azért vagy a Földön, hogy pazarold a becses idődet, miközben szokásaidnak csupán apró változtatásával is hatalmas dolgokra lennél képes.

A motorbiciklijére görnyedő ember csak a száguldás jelenidejűségére képes figyelni. A kormányt szorítva a múlttól-jövőtől elvágott időtöredékbe kapaszkodik, és egyszerűen kiszakad az idő folytonosságából. Nem érzékeli a mulandóságot, eksztázisba kerül. (…) Egyfajta tudatvesztéssel száguldasz: füled mellett süvít a szél, s te közben mit sem tudsz a korodról, a feleségedről, a gyerekeidről, a gondjaidról. És mondom, mindarról, ami rád vár a jövőben. Következésképpen eltűnnek életedből a kétségek, a napi félelmek. A félelem forrása ugyanis a jövőben van, s aki megszabadul a jövőtől, annak nincs félnivalója.

A házam nincs tele Star Wars cuccokkal. Senki nem hinné el, hogy bármi közöm van ezekhez a filmekhez.