Szeretek gyerekek között lenni. Ők mindent észrevesznek. Még nem fásultak el. Felvillanyozzák őket olyan dolgok, amelyek bennünket már régen nem izgatnak, mert elfeledtünk lelkesedni értük. Olyan természetesek, olyan önfeledtek.

Hiszek annak fontosságában, hogy az ember célokat állítson maga elé. Ez adja meg az irányt, hogy merre menjünk és hogyan jussunk el oda. Ha nincsenek célok előttünk, sosem tudjuk meg, hogy elértük volna-e őket.

A majdnem hisztérikusan viselkedő lányok rohama az akkori idők egyik legrémisztőbb élménye volt számomra. Elképzelhetetlenül durvák voltak. Ha elhatároztuk, hogy bemegyünk egy üzletbe körülnézni, mit lehetne ott kapni, a rajongóink azonnal fölismertek bennünket, és csaknem lerombolták a helyiséget. Egyszerűen szétszedtek mindent. Pultokat borítottak fel, ablakot törtek, pénztárgépeket döntöttek le. Mi pedig csak néhány ruhát szerettünk volna megnézni! Amikor ezek a rohamok elkezdődtek, az őrjöngés, a rajongás, a közfeltűnés nagyobb volt, semhogy megbírkózhattunk volna vele.

Számomra semmi sem fontosabb annál, mint hogy boldoggá tegyem az embereket, megszabadítsam őket mindennapi gondjaiktól, könnyítsek terheiken. Azt akarom, hogy elégedetten menjenek haza az előadás után: „Ez igen, ez nagyszerű volt. Legközelebb megint elmennék. Nagyon jól éreztem magam.” Számomra ez az egyetlen dolog létezik. Ez az igazi csoda.

Mindig szerettem volna jó elbeszélő lenni, hogy elmondhassam azokat a történeteket, amelyek a lelkemből fakadnak. Szeretnék tűz mellett üldögélve mesélni az embereknek – láttatni velük mindent, megríkatni és megnevettetni, érzelmileg elragadni őket a megtévesztő egyszerűségű szavak erejével.

Senki sem tudja a legjobb formáját hozni, ha közben örökké kételkedik önmagában. Ha az ember nem hisz saját magában, akkor ki higgyen benne?

Néha az igazságtalan bánásmód megedzi és határozottabbá teszi a jellemet. A rabszolgaság rettenetes dolog volt, de amikor a feketék Amerikában végre felszabadultak az elnyomó rendszer alól, erősebbek voltak, mint valaha. Tudták, milyen az, amikor rabszolgatartók nyomorítják meg a lelkeket. Nem engedhették, hogy ez valaha is megismétlődjön.

Ha meg akarjuk javítani a világot, nézzünk végig önmagunkon, és változzunk meg. Kezdjük azzal az emberrel, aki a tükörből néz vissza ránk. Kezdjük saját magunkon.