Nekem is a családom a legfontosabb, az ő nyugalmuk, biztonságuk, egészségük, boldogulásuk. Magyarország az egyetlen hely, ahol otthon lehetünk, ők is, én is, ezt kell megvédeni, itt kell biztonságossá, derűssé, barátságossá tenni az életet.

A migránsügy nem szimplán migránsügy. Okok vannak mögötte, azokra kell figyelnünk, már ha valakit érdekel, hogy mi lesz vele, a családjával, a gyermekeivel és általában azokkal a kötelékekkel, amelyeket hazának, nemzetnek, európai civilizációnak nevezünk. 

Közösen kell birtokba venni a hazát. Nem egyiknek, nem másiknak. Nem nekünk, nem nekik. Közösen.

Ez a föld a bőrünkben van. A sónák szerint az a vér festi ilyen vörösre, amit ezért a földért kiontanak. Ez a hazánk. Sose fogsz elmenni innen.

Hiszek abban, hogy Magyarországon a teljesítmény számít, hiszek abban, hogy az elvégzett munka elnyeri méltó jutalmát, hiszek abban, hogy a nehézségeken valódi nemzeti összefogással úrrá leszünk, hiszek abban, hogy minden itt élő állampolgár magyarsága ugyanannyit ér, és hiszek abban, hogy munkámmal hozzájárultam és a jövőben is hozzájárulhatok hazám boldogulásához.

Amikor most, egy év után hazajöttem, és ránéztem a fűre meg a bokrokra, ahogy fújta az újságpapírt a benzinkútnál a szél, és az összefoltozott útnál bekanyarodtunk, azt éreztem, ide tartozom. Ránéztem erre a kicsit foltos, kicsit koszos, kicsit megkopott nem tudom én mire, és azt éreztem, hogy olyan, amilyen, de ez az én világom.