Mindig az kellene, ami nincs, mert ami van, az van, s ezzel már ki is esett a vágy játékos hálójából, bele a meguntság hétköznapi porába.

Sokan maguk mondanak le a lelki értelemben vett függetlenségről. Önszántukból felejtettek el boldogok lenni. Azt hisszük, vannak magasztos céljaink és fontos értékeink, miközben gyakran az egész életünk egy hajsza. A többet, a nagyobbat és a szebbet kergetjük. Keressük a boldogságot, s nem vesszük észre, hogy ott van az orrunk előtt, csak épp vastagon elfedik az újabb és újabb vágyak. Mindig csak dobbantunk a pallón, ahelyett, hogy végre megérkeznénk.

Sokszor éreztem magam megsebezve, amikor elvesztettem azokat a férfiakat, akikbe szerelmes voltam. De ma már biztos vagyok benne, hogy senki sem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokolhat senkit. Ez az igazi szabadság megtapasztalása: bírni a legfontosabb dolgot a világon, anélkül, hogy birtokolnánk.

A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait kielégíteni,
hanem csak az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan
özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan
töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.

Amit megvehetsz, csak tárgy marad: nyugalmat nem ad. Nem tudsz szólni hozzá, nem küld üzeneteket lelkéből. Néma, üres, hűtlen. Nem kötődik hozzád, nincs rád szüksége. Csak van. Nem bízhatsz benne, nem lesz támaszod. Nem lesz pont. Sem biztos, sem bizonytalan. Semmilyen. Nem lesz társa a lelkednek, a szívednek. Mert annak csak egy másik szív, egy másik lélek lehet a társa.