Az, hogy ma Magyarországon már nem lehet véleményt mondani anélkül, hogy azonnal ne címkéznének, vagy ellenségnek kiáltanának ki, és minden irányból meg ne támadnának, az nem vita, hanem hisztérikus reflex.
Hirtelen hülyeségnek találtam, hogy bárkit is érdekeljen, hogy én mit gondolok valamiről. Ami az íróban a legjobb, az ott van a papíron. A többi általában értelmetlenség.
Mielőtt egy szó elhagyná a szátokat, tegyétek fel magatokban a következő kérdést: miért is akarom én kimondani a véleményem? Egyáltalán ez az én véleményem? Az igazságot látom, vagy csak én akarom igaznak látni? S ha tényleg igazam van, miért kell mások tudomására hoznom?
Az emberek imádnak véleményt formálni. Legtöbször természetesen olyan dolgokról, amelyekről lövésük, vagy amelyekhez közük sincs.
Sose alkoss elméletet, mielőtt adataid lennének! A végén mindig a tényeket alakítod az elmélethez, ahelyett hogy az elméletet alakítanád a tényekhez.
Belenéztem a tükörbe. Jó véleménnyel voltam magamról, a tükörképemről viszont nem igazán.
Sok évvel ezelőtt, fiatalkoromban hetykén azt gondoltam magamról, hogy képes vagyok a „történelem értelméről” véleményt mondani. Most már tudom, hogy a történelem értelme nem valami olyasmi, amit ki kell nyilatkoztatnunk, hanem amit fel kell tárnunk.
Szívesen hallgatom meg a baráti tanácsokat. Szeretek kérdezgetni, érdekel, hogyan fogadják a véleményemet.
Az a véleményem, hogy vannak előítéletek, amelyeket soha nem szabad teljesen elvetni.
Attól, hogy az embernek véleménye van, nem biztos, hogy eredeti is az a vélemény.
A közönség nagyon is hamar készpénznek vesz minden látszatot, és keményen ítélkezik.
Vallásban és politikában majdnem mindenki másodkézből szerzi hitét és meggyőződését, anélkül, hogy megvizsgálná; olyan tekintélyektől, akik maguk sem néztek a kérdések mélyére, hanem megint más nem kétkedőktől vették át másodkézből, akiknek az ezekről való véleménye fabatkát sem ért.
Valahányszor egy ember – akár a legmagasabb intelligenciával és műveltséggel rendelkező is – véleményt nyilvánít egy olyan kérdésben, ami kívül esik a saját érdeklődési körén, tanulmányain és tapasztalatain, az minden esetben olyan ostobaság lesz, amiből a teremtőnk azt szűrheti le, hogy az ember nem jelent számottevő előrelépést a majomhoz képest.
Idegen véleményt tűrni kevés tud; pedig ki tűrni nem tud, hogyan kívánhat tűretni? Csak a gonoszt ne tűrd, egyébként az ellenkező véleményt, hol kell, ostromold, de azt, vagy érette birtokosát gyűlölnöd, igazságtalanság. Mert nem megtörténhetik-e, hogy két ellenkező közt igazad neked nincs? S feltéve, hogy igazad van, mit vét az, ki gonoszság nélkül, meggyőződés után ilyen vagy olyan véleményt lát valónak?
Azokat, akik valamilyen új véleménnyel állnak elő, először eretnekeknek mondják. Minden eretnekségnek megvan a maga neve; azoknak, akik az eszmét vallják, valóságos jelszó ez a név.
Nyilvánvalóan lehetnek körülötted olyanok, akiket a legjobb szándék vezérel, amikor a saját véleményüket fogalmazzák meg azzal kapcsolatosan, hogy neked mit és hogyan kellene tenned a saját életedben, de soha senki nem tudhatja nálad jobban, hogy mi az, ami számodra a legjobb.
Az emberek mai élethelyzetekről kérdezgetnek engem, én meg azt szoktam mondani, „Nem tudom, én csak egy színész vagyok. Nincs véleményem ezekről. A színészek elég hülyék. Az én véleményem nem ér semmit. Számomra nem léteznek a viták, szóval ne is akarjanak belerángatni, mert nem fogok részt venni ezekben.”
A legtöbb ember könnyen megbántódik. Hogyha valami nem tetszik, de nem nagy horderejű dolog, akkor nem kell egyből a másik arcába mondani, se a barátoknak, se a gyerekeimnek, senkinek, mert abból mindig csak sértődés lesz.
Ezek nem mozifilmek. Őszintén, leginkább úgy gondolok rájuk, mint a vidámparkokra, bár a színészek a lehető legjobbat próbálják kihozni magukból ilyen körülmények között is. Ez nem olyan mozifilm, mint amikben az egyik ember érzelmeket, pszichológiai élményeket próbál közvetíteni a másiknak.
(Scorsese véleménye a Marvel-filmekről)