Véleményeink csak létezésünk kiegészítései. Lássam, hogyan gondolkodol, megmondom, mid hiányzik! A nagyon üres emberek sokat tartanak magukról, a jelesek bizalmatlanok, a megrögzött bűnös pimasz, a jó aggályos. Így jön egyensúlyba minden; ki-ki egész akar lenni, vagy legalább annak látszani önmaga előtt.

Korábban mindig azt mondtam, hogy nyerni akarok, és emiatt sokan arrogánsnak tartottak. Most, hogy az ellenkezőjét mondom, azt gondolják, hogy nem érdekel a dolog. Pedig csak nyíltan vállalom a véleményemet.

Semmi sem szép, semmi sem rút, semmi nem igaz és semmi nem hamis. Mindez csak a véleményekre vonatkozik. Semmi sincs úgy, ahogy azt a vélemény állítja; az emberek hiszik csak úgy, mert megszokták. A tettekre pedig ugyanez vonatkozik.

Az egyik azért ragaszkodik egy véleményhez, mert nagyra van vele, hogy önmagától jött rá, a másik azért, mert vesződséggel tanulta meg és büszke, hogy föl tudta érni ésszel. Tehát mind a ketten hiúságból.

Az első vélemény, amely eszünkbe jut, mikor hirtelen megkérdeznek valamiről, rendszerint nem a saját véleményünk, hanem a szokásos vélemény, kasztunkhoz, állásunkhoz, eredetünkhöz tartozó; az önálló vélemények ritkán úszkálnak a felületen.

Önmagában véve semmi sem tisztességes vagy tisztességtelen, igazságos vagy igazságtalan, kellemes vagy kínos, jó vagy rossz. A közvélemény ruházza fel a dolgokat ezekkel a tulajdonságokkal, mint ahogy a só ízesíti meg az ételeket.

Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye – sokszor alig-alig sejtjük!

Amit ma mindenki igaznak szajkóz, vagy hallgatagon elfogad igaznak, arról holnap kitudódhat, hogy hamis, nem egyéb, mint csupán a közvélemény füstje, melyről valaki azt hitte, igazi felhő, melyből termékenyítő eső hullik majd földjeinkre.

Ha meg tudsz nézni valamit a saját szemeddel, akkor nincs szükséged arra, hogy mások véleményére hallgass.

Miért kívánják tőlem, hogy ma is ugyanaz legyen a véleményem, mint hat héttel ezelőtt? A saját kijelentéseim zsarnokoskodjanak fölöttem?

A szabad véleménynyilvánítás könnyít a helyzetünkön. A farkast megvigasztalja, hogy üvölthet, a juhot a gyapjú, az erdőt a fülemile, az asszonyt a szerelem, a bölcset az aranymondás.

Az új véleményeket mindig gyanakvás és rendszerint ellenkezés fogadja csak, és csupán azért, mert még nem általánosan elismertek.

Amit józan értelemnek vagy észnek nevezünk -, természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek okosabbak másoknál, hanem azért, mert gondolataik különböző utakon járnak s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük. Nem elég ugyanis, hogy valakinek jó esze legyen; a fő dolog az, hogy azt jól használja.

Képtelenek vagyunk együtt élni dolgokkal úgy, ahogy vannak. A vélemények fontosabbak számunkra, mint a valóságos élet, és hajlamosak vagyunk rá, hogy inkább higgyünk a szavaknak, mint a tényeknek.

Nem hiszem, hogy az íróknak minden témában véleményt kell nyilvánítaniuk. Az író ember, aki történeteket beszél el. Természetesen van véleményem az abortuszról, vagy a nukleáris fegyverkezésről. De miért nyilatkozzam erről többet, mint bárki más? Margaret Mitchell az ideálom. Nézzék meg az életrajzát. Atlantában született, és ugyanott halt meg. Ez minden. De az Elfújta a szélben sűrűn teleírt oldalak követik egymást. Ezt akarom én is. Pokol az írónak, ha mindenki ismeri, ám senki sem olvassa.

Hogy nektek, ha valamiről szó esik, azonnal véleményt kell mondanotok: ez ostobaság, ez okos dolog, ez helyes, ez csúf! Mit ér ez? Rájöttök talán bármilyen tett belső összetevőire? Biztonságosan meg tudjátok állapítani az okokat, amely miatt az történt, ami történt, és miért úgy, ahogy? Ha értenétek a hogyanját, nem ítélkeznétek olyan sietve.

Én (…) én vagyok, és akkor sem változtatom meg az ízlésemet, ha az egész emberiségnek egybehangzóan más is a véleménye. Ha nekem nem tetszik valami, hát nem tetszik és kész. A világon semmi okát sem látom, miért kellene tetszést majmolnom, csak azért, mert embertársaim többségének tetszik valami, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha tetszenék nekik. Abban, hogy mi tetszik, vagy mi nem tetszik nekem, nem indulhatok a divat után.