Szomorúság idézetek

Belém hasított a jóvátehetetlenség fagyasztó érzése. (…) Tűrhetetlennek éreztem már a puszta gondolatát is, hogy nem hallom többet a nevetését. Hiszen olyan volt számomra, mint forrás a sivatagban.

Nem tudtam, hogyan férkőzzem hozzá, hogyan találjak közösséget vele… Olyan titokzatos világ a könnyek országa.

Az egymást követő kiábrándulások, melyeknek sora előreláthatólag még hosszú lesz (…) az az óriási bér, amit a legkisebb élvezett örömért elkerülhetetlenül fizetni kell.

Ha valamilyen bánatom van, akkor mindig egy horvát énekes dalait hallgatom, segítenek sírni, vagy másképp könnyítenek a lelkemen. Kellenek ilyen kapaszkodók, kell zenei aláfestés az életünknek.

Napokon át rosszkedvű volt, szinte életunt. De időnként egy-egy percre visszanyerte egyensúlyát; néha egy-egy percre átjárta szívét annak a tudatnak a boldogító melegsége, hogy ezekben az években nem csak élt, hanem alkotott is valamit.

Senkinek sem volna szabad föltennie ezt a kérdést: miért vagyok boldogtalan? Ez a kérdés magában hordja azt a vírust, amely mindent elpusztít. Ha feltesszük ezt a kérdést, akkor hamarosan azt is megkérdezzük, mi tesz minket boldoggá. És ha az, ami boldoggá tesz minket, különbözik attól, amiben élünk, akkor vagy változtatunk a dolgokon, vagy még boldogtalanabbak leszünk.