Az egyik legélénkebb emlékem gyerekként, hogy ülök a szobámban, és nevetést hallok a szomszédból. A mellettünk lakóknak volt egy medencéjük, és hallottam, ahogy nevetgélnek, játszanak. Emlékszem, hogy kirekesztettnek éreztem magam, és csak ültem a szobámban.

Nem lehet igaz az, amiből könnyek születnek, és ha igaz, hát jobb hallgatni róla, és akkor talán valahogy elmúlik.

Azzal, hogy éljük az életünket, egyre a halál felé haladunk. De ez csak egy a rengeteg igazság közül, amelyet meg kell tanulnunk. Naoko halálából a következőt tanultam: semmilyen igazság nem vigasztalhat abban a fájdalomban, melyet a szeretett lény halálakor érzünk. Nincs az az igazság, őszinteség, erő, kedvesség, amely kigyógyíthatna a szomorúságból. Nem tehetünk mást, mint túléljük valahogy a szomorúságot, tanulunk belőle valamit, aztán rájövünk, hogy amit tanultunk, annak semmi hasznát nem vesszük a következő, váratlan ránk törő fájdalommal szemben.