Minden titok – csak bánatunk nem az!
Szomorúság idézetek
A belső, titkos bánatok sokkal, de sokkal gyötrőbbek, mint a közös nyomorúságok.
Már énnékem bizony nem kenyerem a bánat:
Csak úgy nyelem le, ha alapos oka támad,
S még ha száz oka is majd kiszúrja szemem,
Én bizony úgy teszek, hogy észre sem veszem.
Hogy szép volt, azt sosem vettem észre. Azért sírok, mert amikor fölém borulva rám vetette pillantását, láttam, hogyan tükröződik szemének mélyén az én szépségem.
Ha valaki szomorú, szép sem lehet. A gondolatai is megszépítik vagy elcsúfítják az embert.
Miért vagy olyan bánatos,
Hol minden szív örűl?
Szemed mutatja, ne tagadd,
Itt sírtál egyedűl.
(…)
Hívnak vidám barátaid,
Mindannyi úgy szeret.
Ha veszteséged még oly nagy,
Köztünk felejtheted.
A túlzott bánat elejét veszi a javulásnak, aláássa az egészséget, s gátolja az embert napi teendői elvégzésében, márpedig ha azokat elhanyagolja, senki sem lehet hasznos tagja a társadalomnak.
A napkelték, a nápolyi öböl, a tenger… de az ember nézi, nézi és elszomorodik. Ez a legrosszabb, hogy mindig valamiért szomorú az ember. Akkor már jobb itthon: itt legalább másokat okolhatok, és magamat felmentem.
Az ember csak a baját szereti számon tartani, a boldogságát nem tartja számon. Ha kellőképpen számba venné ezt is, azt is, akkor azt tapasztalná, hogy el van ő látva mind a kettővel.
Amikor az ember szíve megszakad, akkor valami olyasmit érezhet, hogy mennyire tökéletesen egyedül van ezen a világon.