Az óra ugyanaz. De az idő már nem. Már kétféle idő van. A veled-idő és a nélküled-idő. Az egyikben egy óra egyetlen másodperc. A másikban egy óra egy egész év.
Vallomás idézetek
Egy kietlen táj lehet gyönyörű, és a legszebb is lehet semmitmondó. Az számít, hogy látom-e benne gyönyörű szemeidet, csodás arcodat, varázslatos mosolyodat. Mert attól válik élővé, gyönyörűvé, csodává. Tőled.
Ez van. Ez az én filmem. Igen, itt vagyunk, te és én. Miért csináltad ezt? Vagy én miért csináltam? Nekem adtad az álmom. Elkértem tőled, és cserébe ígértem valamit, amit még nem adtam oda. Te most nyertél, én vesztettem. Csakhogy…az útvonal, amit megadtál, tele van csapdákkal, és a választ a kérdés előtt kapjuk meg. Á, igen…ezt tettem! Most már értem, miért tettem. Ez a gyógyír, amit onnan láttam. Ez matematika, sokat jelent azoknak, akik értik is. Nos, Amerika, a szegénység, lopsz, hogy ehess, követsz producert, színészt, filmsztárt, este diszkóba mész és reméled, hogy meglátsz egy sztárt. Viszel fotót és magazint… karate magazint. Nekem csak ennyim volt, nem beszéltem angolul. De húsz évig jártam karate edzésre, mert nem voltam ám ilyen. Ilyen! (A befeszített bicepszére mutat) Ez vagyok én, de csak ma. Régen vézna voltam, kicsi, nyápic. Hát karatézni kezdtem, tiszteletet tanultam. Hiszünk annak, aki azt mondja: „OSS!” Mert ő szamuráj! Ez hatalom, nem hazugság. De a srác Amerikában, ő még nem ilyen volt. Ott nem mondják, hogy „OSS”. Néha napján azt mondják a showbizniszben, „We’re gonna fu*k em”. És hittem az embereknek, a mentoroknak, és megsérültem. És sok feleségem volt, hiszek a szerelemben. Nehéz ügy megmondani egy háromgyerekes nőnek, hogy melyik gyereket szeretem a legjobban…egy anyának! Ha van öt-hat-hét-tíz asszonyod, mindegyikben van valami különleges. De az emberek tesznek rá, ebben az úgynevezett médiában. A drog. Ha gazdag vagy, bejártad a világot, hotelekben laksz, te vagy a penthouse primadonnája, a tetőlakásé, az útjaidon minden hotelben az egész világon, az ember valami pluszt keres. És egy nő miatt, mert szerelemből tettem, kipróbáltam valamit, függő lettem. „Van Damme, a vadállat”, a „ketrecbe zárt tigris”, az „akciófickó” függő lett. Összeroppantam testileg, lelkileg. De szép lassan sikerült kimásznom belőle. Kimásztam belőle. De mindez a múlté…már a múlté. Majd beledöglöttem. És láttam nálam sokkal szegényebbeket. Megmutattam szegénynek, gazdagnak. De miért nem ilyen mindenki, mint én? Miért vannak kiváltságok? Olyan vagyok, mint mások. Nagyon fáj látni, hogy másoknak nincs meg az, ami nekem. Látom, hogy nekik ez nincs meg, pedig látom, hogy a képességeik sokkal jobbak, mint az enyéim. Nem tehetek róla, hogy épp belőlem lett sztár! Viszont akartam…Akartam és hittem is benne. Tizenévesen hiszünk az álmokban, és megadatott. És én, vajon a mai napig, mit tettem ezért a bolygóért? Semmit! Nem tettem semmit! És talán itt halok meg, a postán. Pedig mindent újra akartam kezdeni Belgiumban, a hazámban, a gyökereimnél. Kibékülni a szüleimmel, visszanyerni az egészségem, újjászületni. Ezért remélem, hogy nem lesz senki olyan hülye, hogy meghúzza a ravaszt. Mert ölni hülyeség, az emberek szépek. Ma ezért imádkozom Istenhez. Hiszek benne! Ez nem film, hanem a valóság. A valóság. Sok mindent kaptam. Belga vagyok, de egyben a Föld gyermeke is. Sokat utaztam. Számomra nagyon nehéz ítélkezni, másoknak viszont nehéz megállni, hogy ne ítéljenek el, és csak vádaskodnak. Igen…valami ilyesmi.
Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvöz légy, én fejedelmem!
– Nem ismersz, de én ismerem magam. Ha nekem valami megtetszik, muszáj imádnom. Szinte megőrülök érte.
– Nem értem, miről beszélsz.
– Hát rólad.
Sok a nálam különb. Hozzám hasonló
egy sincs. Mikor nem látsz, felsírok érted.
A mit maga iránt érzek, közönséges szerelemnek nevetséges volna nevezni. Több az egyszerű érdeklődésnél, nemesebb a közönséges turbékolásnál, én azt hiszem, hogy az én szerencsétlen élettragédiám utolsó derűje, egy végső lobbanása az életkedvnek, hogy aztán rohamosan jöjjön a vég: a katasztrófa.
Én úgy szeretlek.
A cigarettához
és a szalonkabáthoz te vagy a hit.
Az én szemem most már sohase álmos –
és hallgatom a szíved zajait.
Nem szerettem
Soha Náladnál senkit busongóbban,
Vágyóbban és ismerőbben,
Tenger-rosszban és csermelynyi jóban,
Ahogy vagy és aki vagy.
Amikor veled vagyok, minden, ami korábban nehéznek tűnt, már nem tűnik annak. Ez az egyik dolog, amit úgy szeretek benned. Nincs rám szükséged. Te egyedül is megbirkózol bármivel, mert rettenthetetlen vagy és önálló, szerető, kedves. Kétség sem fér hozzá, hogy te vagy az életem legjobb döntése.
El sem tudom képzelni, hogy ennél jobban tudnálak szeretni. De tegnap is így éreztem, tegnapelőtt is és tegnapelőtt előtt is.
Akarom a tegnapot, hogy
úgy ölelj, mint rég!
Már jól tudom hogy miért,
Rád gondolok,
és minden ettől szép.
Te vagy a zene a néma csend után,
Te vagy nekem a május délután.
Te vagy a sziget az élet tengerén,
Te vagy nekem a perc, mit vártam én!
Mondjak neked újat magadról?
Tudod, hogy tisztelnek a lelkes kövek?
Tudod, hogy a Nap a szíved?
Tudod, hogy a Nap nélkül nincs élet?
Hogy a sötétség a rettenet,
és nem él, aki retteg?
Mondjak újat rólad?
Szeretlek.
A valóság elillan, minden emlékké válik. Lassan-lassan te is megszűntél vágy lenni – emlék lettél. (…) Nem unalmamban szerettelek, vagy szeszélyből, vagy a magány vett rá. Azért szerettelek, mert minden boldogságnál erősebben vágytam rád. És tudtam, hogy az élet nem elég hosszú ahhoz, hogy együtt tartsa mindazt, amit a vágy képes kitalálni önmagának.
Ember vagyok és férfi. Meg tudnám önt védelmezni az egész világ ellen; de saját magam ellen nem. Én önt szeretem. Ha ön velem jön, a kárhozatba jön. Mert én nem vagyok sem szent, sem angyal! Ember vagyok- és rossz.
Az életet sokáig be lehet csapni, de végül mégiscsak azt teszi velünk, amire születtünk. Minden öregember egy-egy vallomás…
Fogadom, hogy becsüllek és óvlak téged és a tieidet mindenek felett. Megosztjuk az áldást és a terheket. Szószólód leszek, bajnokod, vigasztalód leszek, és menedéked, míg a halál el nem választ.
