Semmi sem jellemző annyira a nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük.

A magyar kiejtést is tanulni kell, még a született magyarnak is. Ha nem csiszolja, újítja folytonosan, berozsdásodik.

Az lenne a jó, ha egyetlen nyelv sem tartalmazna tagadó szerkezeteket – ne legyen “nem tudom”, “nem sikerül”, stb. Csodálatos volna, ha ezek a dolgok eltűnnének az emberi nyelvekből.

Nyelvi változtatásokat végrehajtani csak egy nép legnagyobb gondolkodói hivatottak! Az előző korban csak egyvalaki lehetett ilyen: Schopenhauer! Csak a lángész tudja lemérni, hogy miként lehet a rendelkezésre álló szavakkal kifejezni egy gondolat szárnyalását!

A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell.