Hazamentem és elhatároztam, hogy megtanulok latinul, bármilyen nehéz legyen is.
A nyelvnek is törvényeit:
Széppé, jóvá mi tészi:
Nyelvész urak jobban „tudják”.
A költő jobban „érzi”.
A nyelv kiválósága abban nyilvánul meg, hogy világos, de nem közönséges.
A tót szó nem gúnynév, eredetét nem tudjuk. A magyar a derék tót házalókat: ablakos, drótos, edényes stb. mindig barátságosan fogadta s a tót elnevezésben inkább bizonyos becéző, enyelgő akcentus van, mert hisz mindig sajnáltuk őket nehéz és igénytelen életmódjuk miatt. A szlovák elnevezésben több hidegséget érzünk, sőt a Magyarországhoz hűtlen, pánszláv érzelmű tótoknak ez mintegy megbélyegző elnevezése, hiányzik belőle az a meleg szimpátia, amit a jóravaló, derék tótság iránt mindig éreztünk.
Mondhatsz bármit, egy jó könyv az jó könyv. Akármilyen nyelven is írták.
A beszéd zenei oldala csakolyan jellemző tulajdonsága minden népnek, mint a zenéje. A nyelv is énekel, a zene pedig beszél. Világosan érezzük a nyelv és zene dikciójának még eléggé fel nem derített, talán fel sem deríthető összefüggését. Kérdés, megnyílnak-e a magyar dallam és ritmus végső finomságai olyan zenész előtt, akiben nem él a nyelv ritmusa és dallama gyermekkora óta?
Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le. Sőt arra kell törekednünk, hogy legalább egyet minden művelt magyar tökéletesen tudjon. De használjuk fel idegen nyelvtudásunkat arra, hogy vele magyar nyelvtudásunk nyerjen, ne veszítsen. Az idegen nyelvvel párhuzamosan tanuljuk újra a magyart. Vegyük számba minden zenei eltérését, s mennél jobban elsajátítjuk az idegen nyelv kiejtését, annál tudatosabbá tehetjük a magyart. Akkor nem rontjuk vele magyar tudásunkat, hanem megerősítjük.
Az a jó, ha vannak nívósabb gondolatok és lazább sorok is a szövegben. Figyelek rá, hogy emberközeli szövegeket írjak, olyan nyelven, amit a mindennapokban is használok. Ebbe pedig belefér a szleng is meg a káromkodás.
Ha más nyelven beszélek, mindig kissé elfogódott leszek, de bátrabb, egyenesebb. Meg vagyok fosztva attól, hogy a szók közötti csönddel, az ezredik árnyalattal hassak. Mégis bizonyos szabadságot ad ez. Általában az tapasztalom, hogy a kellemes dolgokat anyanyelvemen tudom inkább közölni, de a kellemetlen dolgok – fölmondani egy régi hű alkalmazottnak, vitatkozni egy szerződés kétes pontjairól, gorombáskodni a pincérrel, szemébe vágni valakinek a nyers és kínos igazságot – könnyebben mennek más nyelven. Szerelmet vallani az anyanyelvemen óhajtok, de szakítani idegen nyelven. Verset írni magyarul, de kritikát lehetőleg portugálul.
Minden a megszokáson múlik. A szó egy fogalom jegye, semmi több. Ami ezen túl van, azt beleképzeljük.
Alig akad olyan árnyalat, melyet hajlékony, rugalmas, gazdag nyelvünkön ma nem fejezhetnénk ki.
Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.
A mondat: egy gondolat összefüggő, kerekded kifejezése, formai tagolása, természetes lélegzetvétele.
Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma, új értelmi és érzelmi törvényekkel.
Magyarul kell gondolkoznunk, és magyarul kell írnunk.
Elveszett a nyelvtanulásra fordított idő, ha egy bizonyos – napi, heti – koncentrációt nem ér el.
A felnőtt kor egyik ismérve, hogy a szavak egyre teljesebb értékűvé válnak a számára. Minél műveltebb, annál maradéktalanabbul jelzi számára a szó a mögötte rejtőző fogalmat.
Az ismétlés olyan nélkülözhetetlen eleme a nyelvtanulásnak, mint a forgácsolókés az esztergapadnak vagy az üzemanyag a belső égésű motoroknak.
Nincs „könnyű” nyelv. Legfeljebb egyes nyelveket könnyen tanul meg az ember rosszul beszélni.