Az igazi írás mindig, s ma is abból származik, hogy valaki, akinek valami roppant nagy fájdalma van: ki akarja ezt kiáltani, hogy megkönnyebbüljön tőle… Szépen megírni csak azt lehet, ami fáj.
Irodalom idézetek
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Nem őszintén írni nehéz, hanem úgy élni, hogy mindig őszintén írhassunk.
A beszéddel, de még inkább az írással az ember túl tudta emelni magát a halálon. A szájhagyományokban és a könyvekben fennmarad az egyén lényegi része, mert különféle időkben és helyeken tud hatni mások gondolkodására és tetteire; egy papírra rótt fekete jelsor könnyekre indíthat valakit, amikor már rég porrá omlott a csontja is annak, aki leírta.
Aki történetet ír, módját ejti annak, hogy a múlttól megszabaduljon.
Nem hiszem, hogy az íróknak minden témában véleményt kell nyilvánítaniuk. Az író ember, aki történeteket beszél el. Természetesen van véleményem az abortuszról, vagy a nukleáris fegyverkezésről. De miért nyilatkozzam erről többet, mint bárki más? Margaret Mitchell az ideálom. Nézzék meg az életrajzát. Atlantában született, és ugyanott halt meg. Ez minden. De az Elfújta a szélben sűrűn teleírt oldalak követik egymást. Ezt akarom én is. Pokol az írónak, ha mindenki ismeri, ám senki sem olvassa.
Kell, legyen az íróban annyi bátorság, hogy olyan véleményt nyilvánítson, ami senkiével se ellenkezik.
Ha félsz a magánytól, ne írd meg az igazat.
Amikor az ember tanulja, hogyan kell verset írni, nem szabad elvárni, hogy a mű azonnal jó legyen. A feltörekvő poéta mindig csak a kút feléig engedi le a vödrét, és újra meg újra üresen húzza fel. A csalódásóriási. Mégis, az embernek folytatnia kell.
A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki.
Minden bölcs, kinek gondolatait megismernem sikerült, arra tanított, hogy élni és írni úgy kell, mintha minden cselekedetünk utolsó lenne az életben, mintha minden leírott mondatunk után a halál tenne pontot.
Az ábrándozásokhoz szokott olvasót s nem olvasót – nagy ideje már a fellegekből leköltöztetni.
Nem hiszek a kötelező olvasmányok listáiban. Nem hinném, hogy az embereknek elő kell írni, hogy mit olvassanak. Ezzel azt kockáztatjuk, hogy az olvasás kötelességgé válik, ami oda vezetne, hogy az olvasók meggyűlölnék a szegény írókat. Szerintem jobb, ha mindenki szabadon olvashat, és megtalálhatja a saját kincseit. Mindenki lelje fel azokat a könyveket, amik gazdagítják a belső világát, lelkesítik és ábrándozásra késztetik. Akár olyan is lehet, amit én személy szerint ki nem állhatok. Nekem az ellen sincs kifogásom.
Az a mű, amelyet elolvasnak: él, az a mű, amelyet másodszor is elolvasnak: megmarad.
Van egy tudatalatti, mély világomban gyökeret vert vágyam: egyetlen életemből egyetlen könyvet nemzeni. – Hiszen a könyvírás, a költészet is nemzés és szülés egyben.
A túlzott beszéd közepes érzelmeket takargat, mintha a lélek teljessége olykor nem a legüresebb metafórákban áradna széjjel, mert hisz soha senki se képes pontos mértéket adni vágyainak, éppúgy nem, mint eszméinek vagy mint fájdalmainak, mivel az emberi beszéd csak afféle repedt üst, amelyből jó, ha medvetáncoltató melódiákat tudunk kicsalni, amikor a csillagokat szeretnénk velük megríkatni.
Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert menő. Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság… ezek mind nemes dolgok, kellenek a lét fenntartáshoz, de a költészet, a szépség, a romantika, a szerelem: ezek azok, amikért érdemes élni.
Írónál az élet írásban van.
Minden írás líra, a szenvedő szív gyötrelme.
Az író költ: ez az ő cselekedete.
Az író, ahogy öregszik, elveszíti olvasóit. Azok, akik vele indultak, akik annak idején oly izgalomban voltak egy-egy írásától – jobban megvénültek, mint ő, sőt meghaltak. Az új generációk meg kiközömbösítik magukból az öreg írót. (…) A régi író problémái vele avulnak el, mikor ő unatkozva hallja a fiatalok tüzes vitáját régen elintézett kérdésekről.
A költők iránt, úgy látszik, akkor érdeklődik a világ, mikor azok ébresztőt fújnak: de ha felébredtünk, akkor már a napi dolgok izgatnak.