Egy versed sikerült, hát költő vagy? Nehogy azt hidd!
Nem te: helyetted csak a sima nyelv maga szólt!
Irodalom idézetek
Csak azt lehet írni, ami fáj. Ami megsebzi az embert.
A vers mocskos, véres, izzó dolog, amit először puszta kézzel kell megragadni.
Az írásról szóló művek többnyire tele vannak hülyeséggel. A regényírók, beleértve e mű szerzőjét, nem nagyon tudják, mit csinálnak – miért működik a dolog, ha sikerük van, és miért nem, ha nincs. Úgy véltem, minél kurtább a könyv, annál kevesebb benne a hülyeség.
Ha a költészetem törekszik elérni bármit is, az az, hogy megszabadítsa az embereket azoktól a korlátoktól, amelyek között látnak és éreznek.
Költő az, aki képes előhívni az emberben rejtőző jót.
Mindig utáltam a mondást: „Arról írj, amit ismersz.” Semmi másra nem jó, csak arra, hogy megspórold az ihletet.
A szerkesztők félős, csőlátású alakok. Egyikük indokolatlanul morbidnak nevezte az írásaimat és pszichológiai segítséget sürgetett.
Az őszi lombhullást így is el lehet mondani, hogy a fában lévő nedvek keringése lassan megáll, az nem szállítja tovább a klorofillt, amitől zöldek a levelek, azért elsárgulnak, majd pedig egy vékony, picike hártyaréteg képződik a fa ága és a levél kocsánya között, ami azt eredményezi, hogy a levél leesik a fáról. Ugyanezt a költő nyelvén Arany János így mondja el: „Őszbe csavarodott a természet feje, vérré vált a harmat, hull a fák levele.” – És igaza van neki is.
Az ősz a hangulatok kiapadhatatlan forrásaként hat az érzékeny lélekre, és minden olvasásra érdemes költőt megihletett, hogy néhány mélabús sorban megörökítse.
Méreg a dal édes méze;
S mit a költő a lantnak ad,
Szivének mindenik virága,
Éltéből egy-egy drága nap.
Egész irodalmunk és művészetünk a néptömegeket, elsősorban a munkásokat, parasztokat és katonákat szolgálja, a munkásokért, parasztokért és katonákért jön létre, és ők élnek vele.
Aki él, csak harcban éghet –
csalják a titok-cselek;
aki költ, bírói széket
ül önnön maga felett.
Költeni annyi, mint ítélőszéket tartani önmagunk fölött.
Nagy gondja nem lehet az embernek, azt tartom, ha közben verset költ.
Egy ilyen történetet, mint az enyém, sosem szabadna elmesélni, mert az én világom épp oly tiltott, mint amilyen törékeny. Amint oda a titokzatossága, megszűnik létezni.
A krimi az irodalom rozéfröccse.
Valahogy azt hisszük, hogy az írók mindig és mindenhol írnak. A vendéglőben a szalvétára, a vonaton a jegyre, az uszodában a bérlet hátuljára, a hivatal folyosóján várakozva a mandzsettára és így tovább.
Fordítani akkor érdemes, ha egy adott mű az eredeti nyelvén is mérce, új és érték. Hogy a befogadó nyelven is annak bizonyuljon, a fordításnak el kell érnie, vagy legalábbis meg kell közelítenie az eredeti tartalmi-formai szintjét; úgy kell a magunk nyelvéhez hasonítani, hogy a feladatot betölthesse; hogy éljen, hasson, igaz és hiteles legyen a befogadó nyelven. S ez esetben a mű keletkezési nyelvétől, keletkezése helyétől és időpontjától függetlenül maga is a magyar irodalom részévé válik.
A szép balladák rút igazságokat takarnak.
