Pelé

Annyi kitűnő játékossal és játékos ellen játszottam pályafutásom során, hogy nehéz választani. A legjobbak közül néhány nem is szerepelt világbajnokságon, sajnos. Például Di Stéfano, aki ragyogó volt. Azután ott volt még Cruyff, Puskás, Zico, Bobby Charlton, George Best. Jó sokan voltak!

Én vezettem be, tettem általánossá a hanyatt vetődve lövést, de jóval előttem ott volt már honfitársam, Leonidas, az 1938-as vb gólkirálya, aki elsőként alkalmazta ezt a technikát. Amikor fiatal voltam, sokat gyakoroltam, és jól is ment. Ekkoriban minden srác ezt próbálgatta Brazíliában.

Elég sok gólt lőttem. Sokat fejeltem, sok született ollózásból, és sok szólók végén. Ezért sokan kérdezik, miért szereztem az ezredik gólomat épp büntetőből. Egy híres brazil újságíró azonban ezt írta: „Az Isten úgy rendelkezett, hogy a világnak meg kell állnia egy pillanatra, hogy láthassa ezt a gólt, ezért született tizenegyesből.”

Rengeteg lehetőségem adódott nagy játékosokkal találkozni, de a legfőbb példaképem azelőtt, hogy profi játékos lettem volna, a korábbi vb-résztvevő remek csatár, Waldemar de Brito volt.

Amikor elkezdtem játszani, nem futotta labdára, ezért harisnyákból készítettünk labdát, újságpapírral tömtük ki őket. Édesanyámat őrületbe kergettem, mert állandóan az ő harisnyáit használtam fel erre a célra. Kókusszal is játszottunk, de nem rúgtunk bele, csak cseleket gyakoroltunk rajta. Ezért kifejezetten jól cseleztünk már fiatal korunkban. Az első bőrlabda, amivel játszhattam, apám csapatából került hozzám, mivel a régi labdákat elosztogatták a gyerekek közt. Apám hozott ezekből néha, de nagyon rossz állapotban voltak.

Hogy mennyire volt jó labdarúgó az öcsém? Most ügyvéd, ha-ha! Fiatal korában a Santosban játszott, de mindig azt mondta nekem: „Nézd, két nagy futballista nem fér meg egy családban. Nem lenne fair.” Így aztán abbahagyta a játékot, hogy a tanulmányaira koncentráljon. Most ő az ügyvédem.

Azt kell mondanom, az 1966-os sérülésem és a Portugália elleni vereség életem egyik legrosszabb pillanata volt. Megsérültem az első meccsen a bolgárok ellen, kihagytam a másodikat, a magyarok ellenit, és csak a harmadikra, a portugálok ellen tértem vissza, de nem voltam jó formában, és kikaptunk három egyre. Akkoriban azt hittem, véget ért a válogatottbeli pályafutásom. Mélyen voltam, depresszióba estem. Nincs több vébé, három elég volt. Ha akkor abbahagyom, vesztesként vonultam volna vissza.

A jó játékosok arról ismerszenek meg, hogy könnyebben tudnak együttműködni.

Az a helyzet, senki sem várta, hogy mi nyerjük meg az 1970-es világbajnokságot. Brazíliában mindenki őrült elvárásokat támaszt, ha közeledik a vébé. Sok újság indított hadjáratot a játékosok ellen. Azt mondták: „Pelé, Tostao, Rivellino és Gérson nem játszhat egy csapatban”. Azután odamentünk, és mindannyian játszottunk. De az újságok szerint nem játszhattunk volna együtt, még úgy sem, hogy ez volt minden idők legjobb csapata! Brazíliában mindig tipródnak valamin.