Érzem, hogy van egy univerzális tudat a generációnkban, hogy már mindent kimondtak és megtettek. Igaz, de kit érdekel, ha még mindig szórakoztató lehet úgy tenni, mintha.

A marihuánás cigi kísértésének egyszer engedtem, de rettenetes volt. Elszédültem, és az jutott eszembe, hogy ha apa megtudja, hogy egy kis Bob Marley lettem, kitekeri a nyakamat.

Örömömet leltem abban, hogy jól elcsépeltük egymást. Nemcsak az utcán, de az iskolában is állandóan verekedtem. Édesapám, aki szobrászművész volt, rengeteget szégyenkezett miattam.

Egykor nyírfákon hintáztam és arról álmodom, bárcsak újra megtehetném. Az élet ösvény nélküli erdő, ahol az arcodat nap égeti és leszakadt pókháló csiklandozza. És az egyik szemed sír a gallyak karcolásától. Elmennék a Földről egy időre, majd visszatérnék újrakezdeni. Szeretnék felmászni a nyírfára, fel a fekete ágakon a hófehér mennyország felé, míg a fa nem bírná tovább. Ám lehajtaná koronáját és engem lerakna megint. Jó lenne elmenni, majd visszajönni. Van annál rosszabb is, mint nyírfán hintázni.

Az idősebb nemzedék általában kétféle módon kötődik a fiatalokhoz. Az egyik önmagát látja fiatalnak bennük, önmagát akarja fiatalnak megőrizni, a másik pedig irigyli őket, ennélfogva elveszti önmagát.