Társadalmunk többre tartja a fogyasztói szemléletet, mint a gyermekek egészséges nevelését. Gazdasági okokból aktívan gátolják a gyermekek szüleikhez való természetes kötődését.
Társadalom idézetek
Azt hiszem nem volt kor, amelyben ennyi „állítólag”, ennyi „ha”, és ennyi hazugság született volna.
Különcnek, hóbortosnak tartották az emberek, mint ahogy mindenkit annak tartanak, akinek mélyebben járnak gondolatai, mint az övék.
Egy felemelkedő tömegmozgalom nem az ígéreteivel és az eszméivel vonz és tart meg követőket, hanem azzal, hogy lehetőséget nyújt nekik, hogy elfeledkezzenek a szorongásaikról, egyéni életük értelmetlenségéről, ürességéről.
Télen látni a különbséget a tehetős és a kevésbé tehetős emberek között. A dzsekik és a sportos szünidőről árulkodó szeplők miatt. MIndenki úgy viseli osztálybeli hovatartozását, mint egy csigaházat. Nyáron eltűnnek a különbségek. Nem kell a hegyekbe menni, hogy lebarnulj, és nem kell mást felvenni, mint egy rövidnadrágot és egy pólót. Nyáron senki sem lehet biztos abban, melyik világhoz tartozol. Szabad vagy, és titokzatos.
Régen az volt a szenzáció, ha megnézhettük a Hamletet Gábor Miklóssal a Madáchban. Ma pedig az, hogy a múlt heti valóságshow-ban VV Böbének leesett a füle. Az ország szellemi értelemben nagyon lecsúszott. Korunk hősei a tetovált agyú fiatalemberek. A színházakba szűk réteg jár, amelyik ezt megengedheti magának. Ma a Sztárboxról és a hasonlókról szól a világ. És persze a politikusokról. Hatalmas arány- és szereptévesztéseknek lehetünk tanúi. A miniszterelnöknek például attól lesz tüdőlövése és szívinfarktusa, hogy kiesünk egy pótselejtezőből. Történelmi tragédia, ehhez képest a mohácsi vész smafu volt.
A karácsony a mi keresztény kultúránk legnagyobb ünnepe, ami minden alkalommal a Megváltó születésére emlékeztet minket, és egyúttal arra is, hogy hogyan kellene élnünk. Az ünnepi hangulat azonban nem áll másból, mint hogy megnézzük a mézesmázos ünnepi filmeket a tévében, alig várjuk, hogy újra lássuk a Reszkessetek, betörők!-et. […] Egyre többen döntenek úgy, hogy elutaznak karácsonykor, mert így továbbra is a nyüzsiben lehetnek, nem kell vendégeket fogadni, nem kell főzni, lehet reggeltől estig enni meg inni. Néha elgondolkodom rajta, ugyan mit ünnepelnek az emberek, amikor halálra zabálják magukat, amikor úgy érzik, muszáj berúgniuk?
Úgy tűnik, csak mert karácsony van, az emberek nem hagyják abba egymás gyilkolását.
Akinek minden napja úgy telik, mint a karácsony, aki számára minden este szenteste, és minden nap ünnep, mert mindennap jól érzi magát a bőrében, az nem fog a kiemelt ünnepekkel foglalkozni, mert azok nélkül is teljes értékű életet él. Mindenki ezt szeretné: az emberek vágyakoznak a boldogság, a meghittség meg a béke után. Csak mivel először önmagukban nem tesznek rendet, ez csak vágy marad. Valóban minden emberi civilizációban megtalálhatók a kitüntetett napok, de ahogyan ma megéljük az ünnepet, azt a fogyasztói társadalomban élő öntudatlan embernek találták ki, hogy tünetileg kompenzáljon.
Társadalomban élve a mindenkori hatalomnak olyan kereteket kell felállítania, amelyek között a tetteknek következménye van. A büntetés része a közösségben élő ember életének, de az, hogy mi számít bűnnek, mi büntetendő, örökösen változik a világtörténelem folyamán. Ha a büntetés célja a rend fenntartása, és visszatartó erő, akkor a társadalom működik. Ha politikai rendcsinálás, bosszú vagy egyéni kisszerűség mozgatja a szálakat, akkor a törvény törvénytelenné és a végrehajtó bűnössé válik.
Abban a ritmusban, ahogy ma élünk, az emberi kapcsolatok a legjobb szándék mellett is felületessé válnak. A prioritások ésszerűtlenül átrendeződnek, minden érdek- és haszonelvű.
A tudást felváltotta az értesültség és a vélemény, a tényeket a hallomás és a pletyka, az őszinteséget pedig a suttyóskodó gorombaság. Végül is érthető ez a következmény, hiszen évtizedek óta tart, nemzetközi szinten egyaránt, a mentális regresszió. Így azután az elme helyére alpári indulatok kerülnek, vagyis minden emberben annyi rosszindulat lesz, amennyi az eszéből hiányzik.
Milyen lenne, ha lázadnánk, Ha ellentmondanánk a tömegnyomásnak? Milyen lenne, ha megélnénk a pillanatot? Ha nem vennénk elő a kamerát, csak beszélgetnénk? Ha nem fényképeznénk le a közös vacsorát, csak kóstolgatnánk az ételt és beszélgetnénk az ízekről, vagy arról, ami eszünkbe jut? Milyen lenne, ha megélnénk életünket, megélnénk kapcsolatainkat archiválás helyett?
Értéktévesztésben él a legtöbb ember, a hatalmat és a pénzt istenítik. Mindkettő lehet fontos, de ez pusztán jóleső illúzió. Abszurditás azt hinni, hogy ez az életünk értelme. Átutazóban vagyunk itt valamennyien, és azért születtünk, hogy tapasztalatokat szerezzünk, boldogok legyünk és másokat is boldoggá tegyünk.
Az embereknek fordított elképzelésük van arról, mi a jó és mi a rossz. Egy négyemeletes ketrecben lakni, ahol járkálnak, dobognak az ember feje fölött, és minden irányból bömböltetik a rádiót, az jó. Azt viszont rettenetes szerencsétlenségnek tartják, ha szorgalmas földművesként él valaki egy vályogfalú házikóban, a sztyeppe szélén.
A leghasznosabb erődítmény (…), ha a nép szeret.
Amíg nem vágja nyíltan pofon a társadalmat, a társadalom nem tesz fel kellemetlen kérdéseket.
Csak a művészet költött világában találtam valamelyes kielégülést, s hivatásomul választottam, hogy ezt a költött világot életre keltsem, s közben bohém módra és lázongva éljek, s ellenségesen nézzem, ne az emberiséget, hanem az emberiség torz kinövéseit, amelyeket a magántulajdon és az ipari forradalom együtt hozott létre. A „szeressük egymást” elvét képtelenségnek találtam, látva, hogy az emberi társadalom szeretetre nem méltó, utálatos osztályokra tagolódik.
Miért vagyunk arra kondicionálva, hogy gyűlöljük a gyengéket és rondákat? Milyen történeteket meséltek nekünk szép lovasokról és törékeny leányzókról, hogy üldözzük a bénákat, a közönségeseket és a megtörteket? Miért ugyanazokkal a szavakkal jellemezzük a test szépségét meg a lélek szépségét? A kereszténység legendái, az elnyomottak és a nyomorékok szépsége miért sorvadtak el totálisan a lován vágtató hős mellett?
Két nemzet van a világon, két faj, két vallás: a gazdagok meg a szegények.
