A demokrácia nagyon törékeny. Iskolázatlan tömegek jogokkal felvértezve, és olyan sok a seggfej. Egy tömött vasúti kocsiban egyetlen neonáci is elég, csak egy.
Társadalom idézetek
Megjelent valami, aminek korábban itt nem volt helye, megjelent a társadalmi-emocionális térben a brutális. Sok olyan jelenség szikrázik itt, ami több figyelmet érdemelne, mert szép lassan kikezdi a szerelem hagyományos terét. Rettegve gondolok egy korra, amely el fogja felejteni a klasszikus értelembe vett szerelmi érzést. Rettegve vagy undorodva, nem is tudom, mert ráadásul én a szerelemben az emberi szabadság egyik legmagasabb rendű formáját látom. Csak amit az európai civilizáció erre az érzelemre kidolgozott, abban a szerelemben szabad az ember istenigazából. Akkor válik a lehető legmélyebb értelemben tűrhetetlen számára mindaz, ami hamis, ami igaztalan.
Húsz év óta Magyarország felépíthette volna az országot, amelyre vágyott, megszabadulva minden török, osztrák vagy orosz befolyástól. A magyaroknak nem sikerült. Húsz év után van egy rossz, egy igazságtalan, egy beteg ország e vágy helyén. A brutális ügyeskedés győzedelmeskedett, teljes megfelelésben Eszterné, Az ellenállás melankóliája főszereplőjének viselkedésével. Mindenki elégedetlen, frusztrált, indulatos. Korlátoltan boldogtalan. Az emberek felül lévő egyharmada cinikusan tekint az alul lévő két harmadra, akik igen nehéz körülmények között élnek, E kétharmadból ráadásul egyharmad állati nyomorúságban szenved. Az idegen, aki odautazik és megcsodálja a szép Budapestet vagy a csodás art decót Kecskeméten, kívül marad ezen a valóságon. Magyarország egy őrültekháza, ahonnét elmentek az orvosok, s a hol az őrültek orvost vagy beteget játszanak. Közös őrültségükben mindent megtesznek azért, hogy a dolgok még tovább romoljanak. Nem a gazdaságra utalok, hanem a létezésre. Magyarországon általános a magáramaradottság és a magárahagyottság. A családi és baráti kapcsolatok erőfeszítések, s így csak gyönge védelmet jelentenek, amely mögött az emberek még inkább bizonytalanságban érzik magukat. Szeretném hangsúlyozni hogy a manipulátorok és a manipuláltak egyaránt felelősek az ország rossz sorsáért.
– mondta Krasznahorkai, miután a 2010-es a parlamenti választásokon a magyarok több mint 60 százaléka a jobboldali populizmusra, s több mint 10 százaléka a szélsőjobbra szavazott.
Vegyük például az utcát, ott, ugye, észrevettem azt a különös tényt, hogy az emberek nem előre nézve, normálisan, hanem oldalazva, abnormálisan közlekednek, mert valamennyien, kivétel nélkül ki vannak facsarodva a kirakatok felé, azaz észleltem és kívül helyeztem magam a tényen, hogy olyanok közt élek, akik képtelenek ellenállni a tulajdonszerzés delejes erejének, és ez meg is látszik rajtuk, ugyanakkor viszont néha magam sem bírtam megállni, hogy oda-oda ne nézzek olykor-olykor ezekre a kirakatokra, sőt hogy a hányingerrel küszködve be ne menjek magam is egyikbe-másikba, s vegyek ott, mondjuk, a fejemre egy új kalapot.
A pénzről és a társadalom által diktált visszataszító értékekről lemondani nem is függetlenség, hanem a jó ízlés dolga. A tömegkultúra feltartóztathatlanul felfalja az elitkultúrát, ez már önmagában is pokoli tény, de az hogy, mindezt meggémberedve, elzsibbadva csak nézi-nézi mindenki, mint valami természeti jelenséget, az elfogadhatatlan.
A bunkóság globalizálódása évről évre és egyre elképesztőbben sikeres. Sikerességét mutatja, hogy hihetetlen sok ponton kezdi ki a bunkó azt, ami nem az, s ebből olyan világ formálódik, ahol mind nehezebb elválasztani egymástól őket. A bunkóság ebben a mi posztmodern utáni korszakunkban is ellenállhatatlannak tetszik.
Kétségtelen, hogy igaza volt, de miként a matt-fenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, amilyenek az emberi társadalmak.
Ugyanolyan hasznos vagy, mint én, de azzal nem vagy tisztában, mennyire hasznos a hozzájárulásod a társadalomhoz, amelyik feláldoz téged.
Miért követjük a többséget? Azért, mert több igazsága van? Nem, hanem mert több az ereje.
New Yorkban a leggazdagabb emberek a felhőkarcolók legfelső emeleteit lakják, pálmakerttel a tetőn, messze magasan az utca és az emberek feje fölött. Onnan a magasból nem szürke és nem fullasztó, nem poros és nem szemetes az utca, nem izzadt és agyonhajszolt mob a rengeteg ember, hanem a felhőkarcoló tetejének távlatából érdekes látvány, megunhatatlan mozi az egész kép, ami odalent lüktet. Ezért kell emeleten élni, minél magasabban. A távolság megszépít, eltünteti az esztétikumot sértő részleteket, megóvja az embert attól, hogy kiábránduljon a világból.
Ez volt az igazi New York. A soknemzetiségű és multikulturális városban egy-egy pillanatra majdnem elhitte az ember, hogy a nagy testvériség mégsem csak utópia.
Ha egy mai gyermek hetvenöt év múltán rájön, hogy a legtöbb ma még létező állat kihalt, ő már nem talál mentséget azok számára, akik elpusztították őket. Pontosan tisztában lesz azzal, hogy a fajok kihalását nem egyszerűen a tudatlanságunk, hanem a többség közömbössége okozta.
A komédiában ez idáig a jellem állt a középpontban, a társadalmi szerep csak másodlagos volt; ma a társadalmi szerepnek kell a középpontban állnia, a jellem ehhez képest csak másodlagos lehet.
Nem is tudom: ha kioltják az istenek iránti kegyeletet, nem semmisítik-e meg a hűséget és az emberi társadalmat, egyszersmind legkiválóbb erényét: az igazságot.
Vár a mi társadalmunk valakiket, akik felváltják? Nem vár. Kényszerűen maga termeli ki őket. A fiatalok tudják, hogy ők jelentik az új kezdetét. De erről nagyon nehéz úgy beszélni, hogy ne váljunk fellengőssé. Engem megindít a közelgő pirkadat.
A nagy feladat – melynek megoldása az emberi társadalom megújításához korunkban annyira szükséges – abban áll, hogy újra fölfogjuk az élet alapvető értékeinek végső értelmét.
Az erkölcsi rossz nem az anyag valamilyen hibájára vezethető vissza, hanem inkább egy seb, mely az emberi szabadság rendetlen gyakorlásából származik.
A legtöbben oda se figyelnek vagy csak azt mondják, sose bánd, ahelyett hogy fognának egy festékszórót vagy csinálnának egy zenekart. Nem is tudom. Már nem nagyon csinál senki semmit. És ez engem eléggé zavar.
Az emberek azt mondják, hogy szabadok akarnak lenni, miközben dehogy akarnak szabadok lenni! Nehogy elhidd nekik! Nézd csak, hogy ölelik a láncaikat. A nagy szabadságkeresés közben valójában a régi, a jelenlegi és az új rabszolgatartóikat keresik. És makacsul ragaszkodnak hozzájuk.
