Mi, a szigetországok és az óceánpartokon élő közösségek vagyunk a környezeti krízis frontvonalában. Egész szigeteket nyel el a tenger amiatt a hatalmas mértékű szén-dioxid kibocsátás miatt, amit a fejlett világ országai produkálnak. Ha a frontvonal elpusztul, végünk. Nem lehet visszacsinálni.

Nézz egy kicsit körbe, most már sok lesz a jóból!
Beszél a látvány, ha már nem értesz a szóból.
Túl messzire mentünk, majdnem kiirtottunk mindent,
Magunk alatt vágjuk a fát, miért játszunk Istent?

A klímaváltozás tény, most is történik, és ez a legsürgetőbb fenyegetés, amivel fajunk szembenéz. Együtt kell dolgoznunk, nem halogathatjuk tovább. Támogatnunk kell a világ azon vezetőit, akik nem a nagy szennyezők, hanem az emberiség nevében szólalnak fel.

Módszeresen megsemmisítitek a környezeteket, majd az úgynevezett természeti katasztrófákra mutogattok, mint Isten kegyetlen tréfájára, avagy sóhajtozva emlegetitek a vad természet könyörtelenségét. Ám csak önmagatokat csapjátok be, és a ti módszereitek kegyetlenek.

Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón – az egyetlenen az egész Tejúton. A kormány hadat visel a drogok ellen, nem igaz? Akkor menjen neki a kőolajnak is. Beszéljen arról, milyen káros a kőolaj bódulata! Ez aztán a káros bódulat! Ha tankolunk egy keveset az autónkba, akár száz mérföldet is megtehetünk óránként, elüthetjük a szomszéd kutyáját, és cafatokra téphetjük a légkört. Hé, amíg nem lehetünk mások, mint Homo sapiensek, addig mit ugrálunk? Francba az egész szarsággal. Van valakinek egy atombombája? Kinek nincs manapság atombombája?