Éppúgy elvárom, hogy a német igazságszolgáltatás is megértse, hogy a nemzet nem ő érte van, hanem ő van a nemzetért, vagyis a világ, mely Németországot is magába foglalja, nem mehet tönkre csak ezért, hogy a formális jog életben maradhasson. Németországnak kell életben maradnia, függetlenül attól, bárhogyan is mond ennek ellent az igazságszolgáltatás formális tétele.

A demokrácia, a szabadság és az emberi jogok valódi értelmet nyertek az emberiség számára, ezért egyetlen nemzetnek sem hagyhatjuk, hogy kiforgassák, és a diktatúra, az elnyomás szinonimáivá tegyék.

Ha nem fontos, hogy meghozzunk egy törvényt, akkor az a fontos, hogy ne hozzunk törvényt.

Kétfajta romlottság van; az egyik, amikor a nép nem tartja meg a törvényeket; a másik, amikor a törvények rontják meg a népet: ez gyógyíthatatlan baj, mert magában az orvosságban rejlik.

A halálbüntetéseknek nincs visszatartó erejük, mind a mai napig éppen azokban az országokban történik a legtöbb gyilkosság, ahol élénken gyakorolják ezt a fajta ítéletet.

Az emberiség történelme során az igazságszolgáltatás helyektől, kultúráktól függően sokat változott, sőt már a kezdettől alapvetően eltértek egymástól annak egyes módjai. A cél azonban minden alkalommal, minden korban, minden helyen ugyanaz volt: megtorolni a bűntényeket, és a félelemkeltés útján azokat a jövőben megakadályozni. Eme szép pedagógiai célzat (…) sem az ókorban, sem a középkorban nem járt sikerrel. A büntetések nem szolgáltak és nem szolgálnak elrettentő példaként.

Nem elég jogokat megállapítani és törvénybe fektetni a kötelességeket; a joggal élni, a kötelességeket érezni és gyakorolni kell, akár előírja a törvény, akár nem.

Nem akarom törvényekkel megakadályozni, hogy az emberek úgy érezzenek, ahogy jónak látják, és azt csinálják, amit akarnak, ha ezzel másoknak nem ártanak. Azt hiszem, az embereknek joguk van arra, hogy buták legyenek, ha úgy akarják, mert az is lehet, hogy a dolgok között, amiket én „ostobának” minősítek, egy új felfedezés rejtőzik.