Az emberi lélek arra vágyik, hogy kiemelkedjen a tömegből, és fényével bevilágítsa a teremtést, lángra lobbantván a Végtelentől kapott parányi szikráját.

A munka nélkül tengődő emberek kevéssé meglepő módon nagyobb valószínűséggel szenvednek pszichológiai problémáktól és a stresszel összefüggő nyavalyáktól, amilyen a cukorbetegség, a szívinfarktus és az agyvérzés. És egyben a várható élettartamuk is kisebb.

Az emberek sokszor kockázatos viselkedésformákat reszkíroznak meg, csak hogy elevennek érezzék magukat. Jóllehet a társadalom mércéje szerint roppant sikeresnek számítanak, valamiféle hiányérzet tátong a bensőjükben; úgy érzik, hogy elszakadtak a lelküktől, és félhalottként tengetik mindennapjaikat. Így hát a halált is kockáztatják a pörgésért – a vágyott adrenalinhullámért – , csak hogy legalább az adott pillanatban eleveneknek érezhessék magukat.

Ha valaki lemond minden személyes felelősségéről, bizonyos területeken sikert arathat ugyan, ám az efféle boldogulás csak látszatgyőzelem.

Ha tehetetlennek érezzük magunkat az ismeretlennel szemben, haragra gyúlunk, hogy tápláljuk a sorsunk feletti ellenőrzés illúzióját – még abban az esetben is, ha dühünk saját magunk ellen irányul.