– Ahányszor az anyám halálára gondolok, tudja, mit látok magam előtt?
– Mit?
– Egy tányér lekváros palacsintát és saját magamat, amint rábámulok. Még ma is éppolyan tisztán látom, mint akkor, ahogy a lekvár kicsurog a palacsintából. Nem sírtam, és nem szóltam semmit. Emlékszem, csak ültem, mintha kővé meredtem volna, és a palacsintát bámultam. És tudja, még ma is, valahányszor lekváros palacsintát látok egy bódéban, étteremben vagy bárhol, hirtelen rám tör az elkeseredés, borzalom és szomorúság érzése. Néha egy pillanatig nem is emlékszem, miért.

Egy nőnek néha nagy szüksége van hazugságra. A nőknek meg kell magukat védeniük, és a hazugság ebben jó fegyverük. De három olyan személy van, Madame, akinek az igazat kell vallania. A gyóntató atyjának, a fodrásznak és a magándetektívnek.

Mindnyájunknál eljön a pillanat, Mademoiselle, amikor a halál kívánatosabb az életnél. De elmúlik – elmúlik a bánat és a gyász. Most ezt nem képes elhinni, tudom.

Ha az ember hazudik, igyekezzék művészien hazudni, tálaljon fel romantikus, érdekes, meggyőző hazugságokat!