De mit mondjak magáról erről az elméről, vagyis önmagamról? Az elmén kívül ugyanis semmi másnak a meglétét nem ismerem el önmagamban.
Az elme soha nem találhatja meg a megoldást, és nem is engedheti meg neked, hogy te megtaláld, mert ő önmaga lényegi része a „problémának”. Képzelj el egy rendőrtisztet, aki megpróbál elfogni egy gyújtogatót, miközben ő maga a gyújtogató! Nem szabadulhatsz meg ettől a fájdalomtól, amíg föl nem hagysz azzal, hogy éntudatodat az elméddel, vagyis az egóddal való azonosulásból származtasd.
Sok ember annyira be van börtönözve az elméjébe, hogy számukra a természet szépsége gyakorlatilag nem is létezik. Lehet, hogy azt mondják: „Milyen szép virág!”, ám esetükben ez csak egy gépies, gondolati címkézés. Mivel nincsenek csöndben, nincsenek jelen, nem is látják igazán a virágot, nem érzik a lényegét, a szentségét; ahogy önmagukat sem ismerik, saját lényegüket és saját szentségüket sem érzik.
Az olvasás nemcsak táplálja az elmét, de fel is üdíti fáradtságában.













