A múltban izomerőnket megsokszorozó eszközöket használtunk, ma pedig olyanokat, amelyekkel az elménket sokszorozzuk meg.

Az emberi elme tudat alatti részében olyan korlátlan erők rejlenek, amelyeket minden egyén kiaknázhat, és bármely kívánt cél elérésére felhasználhat.

A tapasztalt, érett elme felülkerekedik a korlátokon, hogy túlnyúljon az anyagi megfigyeléseken.

A tanult elme ismertetőjele, hogy képes foglalkozni egy gondolattal anélkül, hogy elfogadná.

Ha az emberi elme szárnyalását gúzsba kötő kötelék kibomlik, és az ember felismeri képességeit – valós, korlátok nélküli lehetőségeit – akkor, azt hiszem, a pokol kapui megremegnek a félelemtől, s a mennyország harangjai megkondulnak örömükben!

A legnagyobb babonáink egyike az elme különválasztása a testtől. Ez nem azt jelenti, hogy be kellene ismernünk: csak test vagyunk, semmi több; azt jelenti, hogy egészen új elképzelést kell alkotnunk a testről. Mert ha a test külön való az elmétől, akkor az nem más, csak amolyan porhüvely. Ha azonban elválaszthatatlan az elmétől, a test már egészen mást jelent, és még nincs megfelelő szavunk egy egyszerre szellemi és anyagi világ megnevezésére.

Csak az teszi lehetővé az egyén számára, hogy a testi betegségektől való félelmén felülemelkedjen, ha belegondol, hogy van egy elméje, amely mentes minden korlátozástól – kivéve azokat, amelyekkel ő maga kötötte gúzsba.

Ha csak ülsz és figyelsz, észreveszed, milyen fáradhatatlan elméd. Ha megpróbálod lenyugtatni, az csak ront a helyzeten, de egy idő után mégiscsak megnyugszik, és amikor ez megtörténik, képes leszel arra, hogy egészen finom dolgokat is meghallj. Ez az, amikor intuíciód kezd kibontakozni, és kezded a dolgokat sokkal tisztábban látni, és kezdesz sokkal inkább a jelenben élni. Az elméd szép lassan lelassul, és a pillanat hatalmasra tágul. Sok olyat meglátsz, amit azelőtt nem láttál. Ez az elmélet, ezt kell gyakorolni.