Álljuk helyünket emberül –
Ki kűzd megél, más elmerül.
József Attila
1905. április 11. - 1937. december 3.
Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas magyar költő
József Attila legemlékezetesebb idézetei az igazságról, a lélek erejéről és a mindennapi küzdelemről. A tragikus sorsú költő szerint az ember célja nem lehet kevesebb, mint rendet tenni a világban és önmagában.
A gyógyulás abból áll, hogy rájön az ember, hogy becsapják, ha bízik s hogy a leggyalázatosabban éppen az csapja be az embert, akiben a legjobban megbízott, annyira, hogy a puszta szavára pénzt adott.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Meglehet, hogy nem iszok többet,
Hiába köszönget
Síma, udvarias arccal az alkohol.
Többé nem packázik énvelem!
De akarásom leölt hízóként haldokol
És agyam szúvas, megrecsegő fáján,
Vén öngyilkos a padlás gerendáján,
Kinyúló nyelvvel lóg az értelem.
Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.
Világot hamvasztottam el szivemben
és nincs jó szó, mely megríkasson engem,
kuporogva csak várom a csodát,hogy jöjjön el már az, ki megbocsát
és meg is mondja szépen, micsodát
bocsát meg nékem e farkasveremben!
Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
a fák, a hegyek, a habok.
Én ugy szeretlek, mint a gyermek
s épp olyan kegyetlen vagyok:
hol fényben fürdesz, azt a termet
elsötétítem – meghalok.
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.
Tudod, szivem mily kisgyerek –
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te őrködj énfelettem.
Tudom, hogy most már nem szeretsz, írod is, hogy nagyon-nagyon végtelenül szerettél – így mondod, múlt időben. Én nagyon szeretlek most is, minden ingadozásod és mindenek ellenére. Félre sem vonulok, nem is lépek elő, vagyok és leszek, ahol, ahogyan hagysz.
S végigfutván a világi teren,
A hajnali égre leheveredünk
És csak csudálkozunk az életen.
Győzünk mi mindig,
Mindnyájan győzünk szomorúan,
Minket a szívünk győzni indít.
A földön semmi nem örök…
A fákon árnyak nőnek este,
A félhomály is nyöszörög.
Amióta megláttalak,
Illatosabb a mező
És azóta tövis nélkül
Áll a büszke rózsatő.
Megőrized-e lángvirágom,
mit kezem szivedre tűz?
Heve: nyaram, s ő nyíló berkem:
gyomnyi fekete tűz.
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Este volt s a nyári égről
Rohanó, tüzes vágyak estek belém,
Mikor a bőrünk össze-összeért,
Egész életemmel ott éltem én,
Azon a kicsi darabka helyen,
Ahol a bőrünk,
A bőrünk összeért.
József Attila idézetek – lélek, igazság és könyörtelen őszinteség
József Attila a magyar irodalom egyik legnagyobb és legmélyebb hatású költője, akinek versei és gondolatai máig élő erővel szólítják meg az olvasót. Költészete a lélek legbelső rétegeiből fakad: egyszerre személyes és egyetemes, fájdalmas és felemelő. Szavai nem kerülgetik az igazságot – kimondják azt, amit sokan csak éreznek.
A József Attila idézetek az emberi lét alapvető kérdéseit járják körül: szeretet, hiány, magány, igazságkeresés és társadalmi felelősség jelenik meg bennük újra és újra. Gondolatai gyakran kegyetlenül őszinték, mégis empátiával teliek. Verseiben az értelem és az érzelem nem szétválik, hanem egymást erősítve alkot egységet.
Ez az idézetgyűjtemény nemcsak irodalmi emlék, hanem lelki tükör is. József Attila sorai segítenek szembenézni önmagunkkal, megérteni a belső feszültségeket, és kimondani azt, amire sokszor nincsenek saját szavaink. Idézetei ma is aktuálisak, mert az emberi lélek kérdései nem változnak – csak a környezet, amelyben elhangzanak.