Az áradozó szerelmes nyelve megbicsaklik, s lángolása minél őszintébb, annál biztosabban dadogja azt az egy elcsépelt közhelyet, amely az első emberpár óta az emberiség rendelkezésére áll.
Illyés Gyula
1902. november 2. - 1983. április 15.
háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő
Magányba zár, fojt, fáj a szépség,
ha nem együtt látom veled.Nem érzed, amit én – ez is fáj;
semmi se jó már nélküled.
Szeretném a szivembe tenni
lüktető, élő szivedet.
Harc előtt mindig magammal kell megütköznöm.
A mocsarakat lecsapolják, az erdőket kitépik. A léleknek azonban mélyebbek a gyökerei, az még ellenáll.
De jönnek majd új közös kapcsok, láncok,
megtartóbbak, mint minden karolás:
futnak arcomon, arcodon a ráncoks majd fonalai őszülő hajaknak
tanítják, mi az összetartozás,
amelyet ketté Isten sem szakaszthat.
Nagy csalódásokhoz nagy hit kell.
Fő tanácsom: találj vagy csinálj magadnak minél tökéletesebb, biztonságosabb szemellenzőt. Mert mégiscsak minden körülmények között előre és előre.
A múltat is teremteni kell… egy korszak attól lesz múlt, hogy megírják… Valamirevaló múlt megteremtéséhez néha nagyobb erő kell, mint a jövőéhez: mindent pontosan a helyére kell tenni. A rosszul elrendezett, rosszul megírt múlt föltámad, visszajár, állandóan zavarja az embert. A megíratlan idő meg egyszerűen el se megy; ködszerűen üli meg a tájat és az elmét.
Aki húsz év múltán nem látja hússzorta jobban a kedvese szépségét, az nem érdemelte meg az első látásra sem.
Egy asszonynak sem kívánom, hogy harmadévente lássa azt, akit szeret, s akkor is bujkálva, törvény és egyház átka elől! De minden asszonynak kívánom, érezze azt a szerelmet, amit csak az érezhet, aki így harmadévente láthatja azt, akit szeret.
Nemcsak a világban kell kételkedni, hanem saját magunkban is. Ha nem lenne kétely, ott maradtunk volna a fán. Nem haladt volna előre a világ.
A holnapok üresen várnak.
Tenélküled.
Gyanakvóvá tesz, ha valaki túl sokat beszél a „gyökereiről”, főleg mielőtt gyümölcseit mutatná.
Bemegyek, visszatérek.
Remélek, nem remélek.
Fejteném, mint egy álmunk,
még mit lehetne várnunk.
Járok habok gyanánt futó finom havon,
mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom
egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát,
két kezemen maradt szerelmed illatát.
Az igazságnak nem a fölfedezése a nehéz, hanem a kimondása; a fölfedése tehát.
A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol.
Álomvilágban él, kinek csak öröme van.
Rosszul érzem, de legalább érzem magam!
Örökre szép,
Mi szép volt egykoron!
Át- s átalakult vérem, bőröm, minden
sejtje testemnek, bánatom, reményem.
Mily lakócsere az agyban, a szívben!
Bár nekem is a vakitó veszélyben
a hűség daca volt a menedékem:
más a jövőm, a járásom, beszédem!
Egy nem változott, szívem egy lakóját
nem cseréltem: úgy szeretlek, mint régen.
Te vagy bennem a biztos állandóság.
Te vagy – romolhatatlan láng!- a lényem.
Mások ezeket keresték még
Illyés Gyula idézetek – humanizmus, tiszta beszéd és a magyar lélek hangja
Illyés Gyula a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja: költő, író, esszéista, aki műveiben a szabadság, az emberi méltóság és a társadalmi felelősség kérdéseit kutatta. Szavai mögött ott van a magyar történelem súlya, a paraszti gyökerek tisztelete és az a mély emberség, amely egész életművét áthatja.
Az Illyés Gyula idézetek egyszerre erőteljesek és letisztultak. A mindennapi élet küzdelmeiről, a hitről, a szeretetről és a helytállásról szólnak – arról, hogyan őrizhetjük meg az emberi tartást még a legnehezebb időkben is. Szavai őszinték, tiszták, sallangmentesek, és éppen ezért hatnak ma is jókora erővel.
Illyés gondolatai arra emlékeztetnek, hogy a szabadság nem csak politikai fogalom, hanem belső állapot is: a tiszta lelkiismeret, az őszinte szó és a felelősségvállalás együttese. Idézetei azokhoz szólnak, akik a világ változásai közepette is keresik a biztos pontokat – az emberi jóságot, a tisztességet és a közösség megtartó erejét.