Az ellenség csak részben tudja tönkretenni az embert, egy jóindulatú és meggondolatlan barátra van szükség, hogy az illető tökéletesen és végérvényesen tönkremenjen.

A kereszténység biztosan túlél még egy évezredet a földön – múzeumban, kitömve.

Ha Krisztus isten volt, akkor a keresztre feszítésben nincs méltóság. Egyszerűen nevetséges, mert abban, hogy az Isten elvisel néhány órás szenvedést, nincs semmi hősiesség.

A tegnapi szentbeszédben volt egy ósdi kitétel – egyike azoknak az ostobaságoknak, melyektől a szószék oly gyakran válik ékesszólóvá: Krisztus életét adta az emberiségért. Van ember a földön, aki ezt megtenné? – Férfiak és nők milliói többet tettek; bátran életüket adták azért, hogy egyetlen egyént megmentsenek a veszélytől – és ezzel az örök kárhozatot kockáztatták, mert úgy siettek mások megmentésére, hogy nem rendezték előbb bűneik számláját Istennel.

Elsőnek lenni – ez a fontos. Tenni, mondani, látni valamit, mindenki mást megelőzve – ez az a gyönyörűség, amelyhez képest minden más gyönyör lagymatag és hétköznapi, minden más elragadtatás olcsó és közönséges.

Maga a vágy, hogy felfedezzünk valamit – még akkor is, ha nem sikerül -, éppen olyan érdekes, vagy talán érdekesebb, mint a feladatot eredményesen megoldani.

Tűzd ki célodul, hogy mindennap csinálsz valamit, amihez nincs kedved. Aranyszabály ez, ha meg akarod tanulni, miként teljesítheted fájdalommentesen a kötelességed.

Pompás dolog a tutajozás. A mennybolton sziporkáztak a csillagok, mi a hátunkon fekve bámultuk őket, és azon vitatkoztunk, hogy csinálják-e őket, vagy csak úgy maguktól lettek.