A legsötétebb felhőzet mögül sem tűnt el a Nap. Akkor is ott fénylik, a felhők másik oldalán.
Eckhart Tolle
1948. február 16. -
német származású kanadai író, előadó, spirituális tanító
Ha sajnálod magadat, és lépten-nyomon elmeséled a történetedet, csak beleragadsz a szenvedésbe.
Sok ember annyira be van börtönözve az elméjébe, hogy számukra a természet szépsége gyakorlatilag nem is létezik. Lehet, hogy azt mondják: „Milyen szép virág!”, ám esetükben ez csak egy gépies, gondolati címkézés. Mivel nincsenek csöndben, nincsenek jelen, nem is látják igazán a virágot, nem érzik a lényegét, a szentségét; ahogy önmagukat sem ismerik, saját lényegüket és saját szentségüket sem érzik.
Megfelelően használva, az elme elsőrangú eszköz! Helytelen használattal azonban rendkívül rombolóvá válik! Pontosabban fogalmazva: nem is elsősorban arról van szó, hogy rosszul használod az elmédet, hanem hogy egyáltalán nem használod. Ő használ Téged!
Ha belső világodat rendbe teszed, a külső is egyenesbe kerül.
Az élet most van. Soha nem volt olyan időpont, amikor az életed nem most volt, és nem is lesz ilyen.
Tested reagál az elmédre: ez a válaszreakció az érzelem. Minél jobban azonosulsz gondolkodásoddal, rokonszenveiddel és ellenszenveiddel, ítéleteiddel és értelmezéseiddel – tehát minél kevésbé vagy jelen figyelő tudatosságként –, annál erősebb lesz az érzelmi energiatöltés, függetlenül attól, hogy ennek tudatában vagy-e, vagy sem. Ha képtelen vagy átérezni az érzéseidet, ha elszigetelődtél tőlük, akkor végül tisztán fizikai szinten fogod megtapasztalni őket, testi probléma, illetve tünet formájában.
Amikor elfogadod azt, ami van, akkor minden pillanat a legjobb.
Két módon lehetsz boldogtalan. Az egyik: ha nem kapod meg azt, amit akarsz. A másik: ha megkapod azt, amit akarsz.
A kozmoszban korántsem a zűrzavar uralkodik. Már maga a kozmosz szó is rendet jelent. Ám ez nem olyasfajta rend, amit az emberi elme valaha is megérthet – jóllehet olykor futó képet kaphat róla.
Véletlenek márpedig nincsenek, ahogyan olyan események és dolgok sem, melyek önmagukban és minden mástól függetlenül, elszigetelten léteznének.
A boldogtalanság elsődleges oka sosem az adott élethelyzetben keresendő, hanem a róla alkotott gondolataidban.
Négy szó hordozza az élet művészetének titkát, minden siker és boldogság titkát: egynek lenni az élettel. Egynek lenni az élettel azt jelenti: egynek lenni a mosttal. Ebben az esetben felismered, hogy nem te éled az életedet, hanem az élet él rajtad keresztül. Az élet a táncos, te pedig a tánc vagy.
A harag vagy a megbántottság óriási mértékben erősíti az egót azzal, hogy növeli az elkülönültségtudatot, hangsúlyozza a többiek másságát, és megteremti a „nekem van igazam” látszólag megtámadhatatlan, erődítményszerű, mentális „hadállását”. Ha látnád a testedben lezajló élettani változásokat, amelyek e negatív állapot valamelyikébe kerülve benned lezajlanak; ha tudnád, hogy azok miként befolyásolják a szíved, az emésztő- és az immunrendszered működését és számtalan egyéb testi funkciódat, akkor a napnál világosabb lenne számodra, hogy ezek az állapotok valójában kórosak: a szenvedésnek s nem az élvezetnek a formái.
Sok gyerek táplál haragot és neheztelést a szülei iránt, aminek az oka gyakran a kapcsolatuk hiteltelensége. A gyerek mélyen vágyik arra, hogy a szülő ott legyen számára, méghozzá emberi lényként, s nem holmi szerepként – függetlenül attól, hogy azt a szerepet a szülő mennyire lelkiismeretesen játssza.
A tudatosság: jelenlét; és kizárólag a jelenlét képes feloldani a benned lévő tudattalan múltat.
Minél nagyobb mértékben azonosulnak az emberek az éppen játszott szerepükkel, kapcsolataik annál kevésbé lesznek valódiak.
Csak olyan ritka lények, mint Buddha vagy Jézus látták meg a kaszt vagy társadalmi osztály alapvető jelentéktelenségét; ismerték fel, hogy az valójában formával való azonosulás, s hogy a kondicionálttal és az időlegessel való ilyen azonosulás elhomályosítja a minden egyes emberi lényben ott ragyogó kondicionálatlan és örökkévaló fényét.
A hagyományos szerelemfogalom vonatkozásában a spanyol nyelv a legőszintébb: te quiero azt jelenti, hogy „akarlak”, és azt is, hogy „szeretlek”. A szeretlekre használt másik kifejezést – te amo –, ami nem hordozza ezt a kettősséget, ritkán használják, talán mert az igazi szeretet is épp oly ritka.
A spirituális föleszmélés: tisztán látni, hogy amit érzékelek, megtapasztalok, gondolok vagy érzek, az végső soron nem az, aki vagyok; hogy nem találhatom meg magamat a folyamatosan elenyésző dolgokban.
