Csodálatos dolog szenvedélyesen szeretni a munkádat anélkül, hogy annyira ragaszkodnál hozzá, hogy feladnád a magánéletedet, a fontos kapcsolataidat és a spirituális céljaidat. Ha úgy foglalkozol vele, hogy elérhetetlenné válsz, és az elméd mindig a munkán jár, ártasz magadnak és a körülötted lévőknek. Ha nem mersz elszakadni a munkádtól, akkor függőséggel küzdesz.

A szenvedély fűt, megvilágít és vezet. A szenvedély felerősít, anélkül, hogy felerősítené az egót – sőt, az egó talán nem is szereti. A szenvedély túl van a szűk énen.

Ha az emberek megtalálják magukat a jelenben, az irány magától megérkezik. De amíg kívülről keressük – miközben nem tudjuk, hol vagyunk –, addig vakok vagyunk.

Ne azt keresd, hová menj, hanem azt, hol vagy éppen.

Ez a világ arra van beállítva, hogy senki sem ismeri saját magát, ezért nem is lehet elégedett. Ezért vásárol annyit, veszi meg ezt, majd azt, el akarja érni ezt, majd azt. Mindig szüksége van a tapsra. Nemcsak mint a színésznek, akinek taps a fizetsége, hanem általában a világ elismerésére vágyik. Mert mindig a másik fantáziájában élünk. Abban, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ez az életünk központja.

Izsák rabbi arról beszél, hogy amikor megérkezik majd a túlvilágra, nem azt fogják tőle kérdezni, miért nem voltál te nagy Mózes vagy nagy Ábrahám, hanem azt, hogy miért nem voltál te Izsák? Csak azt fogják kérdezni, miért nem voltunk saját magunk? Nem az a lényeg, nagyobbak voltunk-e, mint akik vagyunk. Mindenki kis porszem. Az egyik kicsivel több fényt sugároz, mint a másik, de mégiscsak porszem.

A Covid óta növekszik a gyerekverés, az erőszak, egyre több a drogos. A magyar nyelv igen érdekes, azt mondja erre, hogy nagy a kétségbeesés. Kétségbeesni, az negatívan hangzik, pedig nagyon jó dolog kétségbeesni! Amikor az ember rájön, hogy amiben addig hitt, az nem igaz. Igenis legyen kétségünk azzal szemben, amiben eddig hittünk! A kétségbeesés nem jó, de kétségbe esni nagyon jó dolog! 

Abban, hogy a magyarok nem akarnak szembenézni a saját történelmükkel, nem egyedülállóak, mert általában egyik nép sem akar, hiszen az fájdalmas. Emellett a magyarok a világtörténelem áldozatainak tekintik magukat. De vegyük észre, hogy nem vagyunk tehetetlen áldozatok. Hogy nekünk is szerepünk volt a saját szerencsétlenségünkben. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy részünk lehet a saját szerencsénkben is, de ahhoz mindennel szembe kell nézni!