Az emberek nem tudnak titkot tartani. A szemükből, a szavaikból, minden rezdülésükből, a pórusaikból szivárog szörnyű titkuk.
Legtöbb ember számára a rejtélyes nem azért válik természetessé, mert sikerül megértenie, hanem azért, mert hozzászokik.
Minden embernek van valami titka, amelyről sohasem beszél életében.
Minden ember hold: megvan a sötét oldala, amit sose mutat meg senkinek.
Az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.
Amikor az ember valódi veszéllyel áll szemben, képtelen elfordítani a tekintetét, noha ez lenne a helyes és legbiztonságosabb lépés, amit tehet.
Rengeteg mindentől félünk: a szegénységtől, a nevetségességtől, a szellemektől, a betörőktől, a balesetektől, a közvéleménytől, a betegségtől és a haláltól. Egy ember élete a félelmeinek története.
Az emberek túl sokat aggályoskodnak minden apróságon. Ez csak arra jó, hogy megmérgezze az életünket. Teljesen fölösleges lényegtelen dolgokon görcsölni.
Az emberek néha a vélt veszélytől érzett félelmükben képesek valós veszélyt zúdítani önnön fejükre.
Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket – ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka – ez a két dolog kormányoz bennünket.
Az ember már csak ilyen… érzelmei nagy részét félelemmel helyettesíti.
A legtöbb embert könnyű megfejteni. Ha meghallgatjuk őket, ha figyelünk, a gyengeségeik neontáblaként villognak a homlokukon.
Az emberek a legjobb akarat és igyekezet mellett sem tudják kiismerni egymást; ehhez hozzájárul még a rosszakarat is, ami mindent elferdít.
Sose bízz az olyan emberben, aki egyetlen rossz tulajdonságot sem hozhat fel mentségére.
Bízni az emberi erényben, az erények legnemesebbje közé tartozik.
A négy részből, amely az embert alkotja, test, lélek, szellem és jellem, Beethovenben a negyedik volt a legdöntőbb. Ezt szerettem legjobban: kristálytiszta, felülmúlhatatlan jellemét.
Apámra egyszerűen nem lehetett haragudni, neheztelni sem. Alapvető emberi jósága és ártatlansága úgy sugárzott, mint az elemek.
Jó, ha valaki megcsalja várakozásunkat, eltér az előre kialakított képtől. Egy ember típusba sorolása a vége az embernek, az elítélése. Hogyha nincs hová besorolni, ha nem mintapéldány, már a fele meg is van annak, amit kívánhatunk tőle. Nem rabja önmagának, a halhatatlanság egy szemerjét már megszerezte.
A gátlástalanság, úgy gondolom, személyiségfüggő. Vannak, akik soha nem tesznek ilyet, és vannak, akik rendszeresen. Ez valószínűleg a szocializáció során alakul ki.
Bizonyos erdélyi embereken szoktam mosolyogni, amikor mutatják nekem, hogy az ő erdélyi fenyőfáik milyen erősek és milyen nagyra nőnek. Azt válaszolom nekik, igen, ezeket a nagy fenyőfákat a vihar pont derékban szokta kettétörni. A makacsság egy bizonyos szintig jó. De csak akkor, ha kellő rugalmassággal van ötvözve.