1790. augusztus 8. - 1838. augusztus 24.
magyar költő, politikus és nyelvújító
Van idő, mikor hallgatni s látszó veszteglésben ülni bölcsesség. Bölcsesség és okosság közt különséget tégy. Mert az okos hallgat és vesztegel, hogy önbátorságát megőrizze; a bölcs pedig, hogy polgártársai nyugalmát idő előtt s fogant nélkül ne zavarja fel.
A sors a maga menetelét az emberiségben sem teszi oly láthatóvá, hogy azt minden szem olvashassa.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Vagynak pillanatok, kivált az ifjúság szép napjaiban, mikor bizonyos érzelmeket mint szentséget rejtegetünk kebleinkben. Az érzelem tárgya fontos-e vagy nem? valóság-e vagy képzemény? az nem kérdés. Elég, hogy az az ifjú keblében él, s ott oly kincs gyanánt tartatik, melyet idegen szem látásának, idegen fő észrevételeinek kitenni irtózik.
Mert barátságért (ez vala a hérosi maxima) halálra is késznek kell lenni.
Az ember egyedül gondolva nem több a magányos vadállatnál, mely élte fenntartásaért zsákmányt keresve bolyong.
Az emberben, mint minden állatban, önszeretet nagymértékben lakik; s ez a természetnek azon kétértelmű ajándéka, mely aszerént, mint irányoztatik, vagy segédünk lehet minden jóra, vagy vezérünk minden gonoszra.
De hátha éppen abban a pillanatban, a fájdalom egyszerre meglepő tüzében, az élet viselhetlen teherként feküdt szívén; s attul bármily áron szabadulnia, nyereségnek látszott?
Higgy nekem, e szó: boldogság, egyike a legbizonytalanabb s legszűkebb értelmű kifejezéseknek; s ki boldogságot vadász, árnyékot vadász.
A bölcs késő öregségében is elülteti a fát, noha hasznával maga nem élhet; de érti, miképpen az rendes időre megnő, s unokáját gyümölccsel enyhíti.
Sok oktalan kezdet koronáztatott meg szerencse által; sok okosan intézett terv semmivé lőn.
Tiszteld s tanuld más mívelt népek nyelvét is, s főképp ama kettőt, melyen Plutarch a nemzetek két legnagyobbikának hőseit rajzolá, s Tacitus a római zsarnok tetteit a történet évkönyveibe való színekkel nyomá be; de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig tehetségig mívelni kötelesség.
A pórnép ítélete a szerencse után jár. Bukásodban megvet és átkoz; lehető kiemelkedésed bámulat és öröm zajával ünnepli.
Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol; s lelkében üresség van, mit semmi tárgy, semmi érzet be nem tölt.
Azonban ismerni a jót könnyebb, mint követni; sőt még az sem nehéz, hogy némelykor jó vagy éppen nemes tettet vigyünk véghez: de egész éltedet meghatározott elv szerént intézve, sohasem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván; s még akkor sem, midőn haszon, bátorlét, indulat heve vagy szenvedelem ereje másfelé ragad; ezt hívják erénynek.
Nem kérd, s nem vár az idő, sebes rohanással haladván felettünk; az én napjaim legszebb része leszállott; s ki tudja, melyik pillantatban hull el az élet hervadó virága? Ki tudja, melyik pillantatban kell költöznöm oda, hol korán előrement testvérem koporsója mellett a hely készen vár? Nem hívom az órát; de jöttét sem rettegem.
Hát nincsenek-e a természetben ezer meg ezer jelenetek, fejthetetlen mély titkokra mutatók?
Az erény nyugalmával párosult akarat az, mely szelíd hatalommal munkálva, állítja elő a jót, s hárítja el a gonoszat.
Kölcsey Ferenc, a Himnusz szerzője nem csupán irodalmi zseni volt, hanem a reformkor egyik legfontosabb szellemi vezetője is, aki munkásságával nagyban hozzájárult a magyar nemzeti öntudat formálódásához.
Ebben a gyűjteményben Kölcsey Ferenc legfontosabb és legemlékezetesebb idézeteit találod a nemzetről, a hazáról, a magyarságról, a nyelvről, a nyelvújításról, az erkölcsről, a szabadságról, a haladásról, a történelemről és a reformkor eszméiről.
Kölcsey Ferenc szavai mélyen gyökereznek a magyar történelemben és kultúrában, és ma is aktuális üzeneteket hordoznak.
Merülj el Kölcsey Ferenc idézeteiben, ha érdekel a magyar irodalom klasszikus korszaka, ha fontos számodra a nemzeti identitás és a hazafiság, vagy ha szeretnéd megismerni a kiemelkedő magyar gondolkodó meglátásait.
