Azt hiszem, tavasszal sokkal jobban szeretek verset írni, mint bármikor. Mr. Carpenter azt mondja, küzdjek a késztetés ellen. Szerinte a tavasz több fércműért felelős, mint bármi egyéb Isten univerzumában.
Lucy Maud Montgomery
1874. nov. 30. - 1942. ápr. 24.
kanadai író, költő, tanár
– Egyszer volt egy kutyám – ingatta a fejét Jim kapitány. – Olyan nagyra tartottam, hogy amikor megdöglött, nem bírtam elviselni a gondolatát, hogy egy másikat szerezzek a helyére. Barátom volt, ugye, érti, Blythe asszony? Másodkapitány csak egy pajtás. Kedvelem, a macskákban meglévő kis ördögi vonásért talán még jobban. De a kutyámat szerettem. Titokban együtt éreztem Alexander Elliottal a kutyáját illetően. Egy jó kutyában nem bujkál az ördög. Ezért is szeretetre méltóbbak a macskáknál; de átkozott legyek, ha nem unalmasabbak.
Lehet, hogy a naptár szerint még március van, de a szívemben már április, tele tavaszi dallal.
Függönyét midőn leereszti, s egy csillagot tűz rá az este, ne feledd, van egy hű barátod, sorsa bármily távolra vesse.
Semmi értelme, hogy szeressünk valamit, ha úgyis elszakítanak tőle, nem? És olyan nehéz megállni szeretet nélkül, ugye?
A nevetés az élet sója. Nevessetek a tévedéseiteken, de okuljatok belőlük, űzzetek tréfát a megpróbáltatásaitokból, de merítsetek erőt belőlük, a nehézségeket tekintsétek vidám játéknak, de küzdjétek le őket!
A legszebb és legemlékezetesebb napok éppen azok, amelyeken sok csendes örömben van részünk, örömökben, amelyek úgy követik egymást, mint szálról lepergő tompa fényű gyöngyök, s nem azok, amikor valami remek, izgalmas vagy nagyszabású esemény történik.
Szükségünk van eszményekre, és meg is kell próbálnunk azok szerint élni, még ha nem is mindig sikerül. Az élet sivárabb lenne nélkülük, míg velük nagyszerű és remek.
Milyen jó, ha az embert becsvágyak fűtik! Még szerencse, hogy nekem annyi van. És az egészben az a legjobb, hogy soha nem fogyok ki belőlük! Amint elérem az egyik célt, már ott ragyog előttem a másik. Ettől olyan érdekes az élet.
Ha a csókot látni lehetne, azt hiszem, olyan lenne, mint az ibolya.
Az ember mindig azt hiszi, hogy nagyszerű, csodálatos és gyönyörű dolgok rejtőznek az előtte álló években. Egészen biztos benne, hogy elérheti a hegy csúcsát, és egészen biztos benne, hogy mindig valóra válnak az álmai.
Minden reggel újrakezdés, minden reggel új világ.
Haja, mint a koszorúba font napsugár, szeme mélykék, mint a tenger, és a tűnő nyár összes rózsája ott virít az orcáján.
Én hiszem, hogy egy új napban a váratlansága a szép. (…) Olyan nagyszerű felébredni egy ilyen aranyló, gyönyörű reggelen, és felkelés előtt vagy tíz percig álmodozni arról a rengeteg csodálatos dologról, ami az est leszállta előtt velem történhet.
Ebben a kis, csálé, kislányos betűktől hemzsegő könyvecskében varázs rejlik, amely az eltelt éveket úgy elfújta, mint a tollpihét.