Az “elfogadás” nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét.

Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit “hoz ki” belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset – azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.

Abban higgyetek, amit életre akartok kelteni. Istenben, ha Istent akarjátok életre hívni. Sátánban, ha a Sátánt akarjátok életre hívni. Önmagatokban, ha önmagatokat akarjátok életre hívni. Az Örök Életben, ha örökké akartok élni. A Halálban, ha a nemlétre vágytok. Amiben hisztek, az számotokra – van. Amiben nem hisztek, az számotokra – nincs.

A csend kizárja az erőszakot. Az erőszak mindig lármás. Népgyűléseken szónokol, üvöltésre ingerli a tömeget, ordít, döngve masíroz, lő, bombákat dobál, robbant, rakétákkal küldi a halált. A béke közege a csend.

Soha ne sakkozzatok az Istennel! Az Isten mindig tud új figurákat teremteni a táblára, amikor azt hiszitek, hogy már megnyertétek a játszmát.