Szikrázó, késő őszi reggel. A Horton iszapos partján horgonyzó csónakban ülök, körülöttem rőtbarna nádas. A nyárfalevelek meg-megrezzennek a szélben, szanaszét szórják a nap sugarait. Röpke időre szitakötő telepszik az evezőm végére, s amikor szinte észrevétlenül moccan valami, karikák gyűrűznek a víz felszínén. Andalító, puha időtlenség vesz körül.
De ekkor már hideg őszi napok jártak. A harmatból borostás dér lett, s az erdő kivilágosodott, mert lehullt a lomb puha sátra, és zörgő avar lett belőle. Azóta más hangja van a szélnek. Eddig sóhajtott, suhogott, zúgott a zöld lombok lágy erdejében, de most sziszeg, mint a kígyó, és füttyöget, mint éjjel a tolvaj, mintha a Telet hívná, mely ekkor már a hamvas hófelhőkön utazott, és csak a szél tudta, hogy már elindult.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Amúgy szép, őszi idő volt. Hajnalban született egy kis dér, de amikor a nap kibontakozott hajnali pufók vörösességéből, szinte nyári meleget ragyogott a világra, amelytől elolvadt a dér, s az elnehezült szőlő-, dió-, meggyfa levelek egymás után szállingóztak le a földre.
Őszre járt akkor az idő. A ködtől olyan sűrű volt az este, hogy a feldobott kalap fenn maradt volna a levegőben.
Imádom az ősz színeit, az egész egy letisztult, érett szivárvány.
Még énekelt a fecske az ereszen, búcsúra sem készült és a sok madár a patakparti bokrokban csipogott, repdesett; csak az erdőn borongott valami névtelen bánat, amint zörgő ördögszekereken futott befelé az ősz.
Ősz kezd lenni. A patakon rideg ráncokat vetett a szél, az öreg fűzről leszakadt egy-egy levél, és tántorogva elrepült.
Ma ősz van és vasárnap,
avarszag és dohányzom,
az asztalkán fajanszban
még gőzölög az égbolt,
egy öntöttvas fotelben
ülök a cifra balkon,
kavarva hosszu kávét,
míg végre lusta tükrén
eloszlik és bedrappul,
mint kondenzált ökörnyál,
a kedvem égi mása.
Pedig szép itt a Herbsttag,
ahogy körülkeríti,
mint birtokát a gazda
a parkot és a kertet,
hogy majd planíroz, ásat,
és télre házat épít
e zöldből és vörösből,
ahonnan úgy hiányzol,
hisz csak neked, ha egyszer,
ha egyszer még, neked csak,
valami házat, allét,
napórát lusta tűvel,
hová a hosszu árnyék
magát befűzni boldog,
s szakadt zakóm zsebébe
a forró őszi holdat
bevarrja éjszakára.
itt van az ősz itt van ujjé
s szép mint mindig énekem
istentudja hogy mi okból
jövök vissza a kioszkból
s húzgálom a zörgő avarban
mint kiskocsit az életem
Nem kell dér az őszi lombnak,
Mégis egyre sárgul:
Dér nekűl is, fagy nekűl is,
Lesohajt az ágrul.Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül:
Bú nekűl is, gond nekűl is
Nyúgalomra készűl.Hátha dér-fagy, bú-gond érte,
Ősze is már késő:
Hogy’ pereljen sorsa ellen
A szegény lomb és fő!
Őszbe csavarodott a természet feje,
Dérré vált a harmat, hull a a fák levele,
Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,
És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.
S ahogy azt mindenki tudja, akkor van, szeptember végén, Mihály napja. Ez igen nevezetes nap a gazdálkodás világában, mert valójában itt fordul őszre minden. A juhokat a hegyi legelőkről hazaeresztik; elborulnak a nyári színek, s reggelenként már egyre őszül a harmat a réteken; belopózik a falusi kályhákba a tűz, és kezdődik az őszi munka.
Esni kezd. Csendes, hideg esőcseppek. Igazi őszi eső, rozsdaízt érez az ember a szájában. Rájövök, hogy most már tényleg vége a nyárnak.
Most őszi eső mossa arcom,
s a pillanat, mely elhagyott,
mint messze láng, vagy mint az arcod
új, tünde fénnyel felragyog.
Gazdag melegség lebegett egész nap, pedig érkezőben volt már a három „ember” közül az első, vagyis szeptember.
Mert ősz lett közben. Az erdei ösvényeket átszőtték hallgatag pókok, a galagonya bogyója pirosan fürdött a napban, a legelők tarlott oldalán már csak délben ugráltak a szöcskék, a katáng virága elfakult, az erdő aranyos bíborba öltözött, mert szép akart lenni, mint az öregedő asszonyok, ha elbúcsúznak valakitől, akit szerettek. Elhidegült a patak is. Méregzöld színe kékre vált, mint a pala, és nem táncoltak már felette szitakötők. De az apró halak még szökelltek benne, csak úgy mozgott a víz utánuk.
A legszebb őszi nap volt, amilyet a felséges fantázia csak teremthetett. Szeptember már elmúlt, mindenütt látszott az a sárgapiros verőfény, mely növekvő melankóliával rezdül végig az októberi erdőn. Egy kis beteges halványság, közte a hervadás egy-egy piros foltja a megvörösödő levelek tömegében; a színek átmenete, a zöldnek elhalványodó tarkasága olybá tűnik fel ilyenkor, mintha mosolyogni tanulni a halál.
Néha a novemberi napok is szépek, kivált a dombos vidékeken, ahol az ősz kopársága sohasem olyan elszomorító, mint a síkságon. Sokat tesz az, ha van egy kis változatosság az ember előtt. Ha csupán a hervadás árnyalataiban nyilatkozik is: legalább megnöveli a hangulatot.
Az ősz tarkasága a szivárványszínek tarkasága. Az októberi erdő minden fáján meglátni már a mulandóság szellemének az érintését, vége a lombok üde zöldjének, a növényi élet e gyönyörű színe elváltozik, megapad erejében; lészen belőle százféle sárga, százféle piros, százféle barna; s ami árnyalata van a sárgának a zöldig, a pirosnak a violaszínig, a barnának a koporsó feketeségéig, azt mindet meglelem benne.
Az ősz az év egyik legkülönlegesebb évszaka: egyszerre szól a változásról, az elmúlásról és a természet gyönyörű átalakulásáról. Az ősz idézetek szavai segítenek megérteni azt a különleges hangulatot, amit csak a lehulló falevelek, a hűvösebb esték és a színes tájak tudnak előidézni. Egy frappáns idézet képes visszaadni azt a pillanatot, amikor a nyár melege átadja helyét a csendesebb, elmélkedőbb napoknak.
Az ősz nemcsak a természet változását hozza el, hanem belső utazásra is hív bennünket. Idézetek formájában emlékeztet arra, hogy minden változásban szépség rejlik, és hogy az elmúlás is része az élet körforgásának.
Az őszi gondolatok gyakran filozofikusak, csendesek és melankolikusak. Egy őszi idézet rávilágít, hogy bár a nyár elmúlt, a természet mégis új arcát mutatja, amelyben ott rejlik a nyugalom, a befelé fordulás és az újrakezdés ígérete. Az ősz tanít meg bennünket arra, hogy lassítsunk, élvezzük a jelen pillanatait, és fogadjuk el a változást.
Nem minden őszi idézet komor – sok közöttük derűs, meghitt vagy éppen romantikus hangulatot áraszt. A színes lombok, a forró tea, a hosszú séták és a gyertyafény mind olyan élmények, amelyekre az idézetek is emlékeztetnek. Egy-egy sor képes visszahozni a ropogó levelek illatát és a hűvös szél simogatását.
Az ősz a belső elmélyülés időszaka. Az idézetek segítenek megfogalmazni azt az érzést, amikor az ember számot vet a múlt hónapokkal, és felkészül a télre – nemcsak a természetben, hanem a lélekben is. Inspiráló gondolatok, amelyek arra ösztönöznek, hogy az elmúlásban is meglássuk a szépséget.
Legyen szó irodalmi elmélkedésről, közösségi bejegyzésről vagy egyszerűen csak arról, hogy kifejezzük az ősz iránti szeretetünket, ezek az idézetek mindig találóak. Egy őszi gondolat képes szívet melengetni, inspirálni vagy éppen békét hozni egy fáradt napon.
Az ősz idézetek arra emlékeztetnek, hogy a változás elkerülhetetlen – és hogy minden elmúlás egyben új kezdet is.
