Így vagy úgy, képzelgők vagyunk mindnyájan, hiszen a képzelet a vágy édestestvére.
A képzelethez nem azt csatoljuk, amit akarunk, hanem amire képesek vagyunk.
Úgy feküdj le, hogy legyen miért felkelned.
Felkötöm magamat egy cérnaszálra,
Minthogy olyan legyek, akinek nem lehet álma,
Ha kell, elmegyek innen, én nem leszek gyáva,
Már jegyet váltottam az álomvilágba.
A világ nem minden tekintetben olyan, amilyennek szeretnénk – de ennek nem a tudomány az oka, hanem az a képességünk, hogy a valóságostól különbözőnek is el tudjuk képzelni.
Némi fantázia nélkül még tüzet rakni sem tanultunk volna meg.
Riasztó… egy hazugságokból font kötélbe kapaszkodni, miközben az igazság hegyét akarja megmászni az ember. De a legszörnyűbb, amikor egy ember, akinek mindene megvan, akinek élnek az emlékei, élnek az álmai, él a jövője, ezeket felrúgva inkább kísérteteket kerget.
A hazugság becstelen dolog. A fantáziálás viszont színesebbé teszi az életet.
A hazugság-áradatból az egyetlen kivezető út éppen az, amely leghazugabbnak látszik: a képzelet.
Jólesik az elsüllyedt, öreg utakat megjárni, a fiatalság ragyogó útjait, és az álmokat, amelyek az örökkévalóságból jöttek, oda is szállnak vissza pihenni és boldognak lenni, mint a szeretetben megfürdött emberi lélek.
Bár nekünk, emberi lényeknek fizikai korlátaink vannak, szellemünk szabadon bejárhatja az egész világmindenséget.
A fantázia vágtató csikóit el nem veheti senki, és álmaim tobzódásába senki bele nem szólhat.
Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: „Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok…” – sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: „Láttam egy százezer frankot érő házat.” Erre aztán fölkiáltanak: „Ó, milyen szép!”
Bámulatos dolog ez a zsírkréta. Némi kőolajalapú viasz, festék, kötőanyag – igazán nem nagy dolog, egészen addig, amíg hozzá nem adjuk a képzeletet.
Minden emberi lénynek szüksége van arra a fantáziára, hogy valóban szerették.
Édes a hallott dal, de mit a fül
meg sem hall, még szebb.
Arra lennék kíváncsi, mi történik, ha visszajön az ember – meghalsz, aztán visszajössz, és elmondod mindenkinek, milyen. „Hé, figyi csak, meghaltam, de már elmúlt. A halál elég béna dolog. Szerintem senki se izgassa magát miatta.”
Ha határokat szabunk a képzeletünknek, akkor a tökéletesnél és a megérdemeltnél kevesebbel kell beérnünk.
Az utazás gazdagít? Egy frászt! Minimális foglalatoskodások halmaza. Csak utólag, az idő- és térbeli távolság révén tűnik a vállalkozás ismét egzotikusnak. A valóságos utazás a képzeletbeli utazás, a vágyakozás és az emlékezés alkotta utazás kényszerű korlátozása.