Bár nekünk, emberi lényeknek fizikai korlátaink vannak, szellemünk szabadon bejárhatja az egész világmindenséget.
Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: „Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok…” – sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: „Láttam egy százezer frankot érő házat.” Erre aztán fölkiáltanak: „Ó, milyen szép!”
Bámulatos dolog ez a zsírkréta. Némi kőolajalapú viasz, festék, kötőanyag – igazán nem nagy dolog, egészen addig, amíg hozzá nem adjuk a képzeletet.
Minden emberi lénynek szüksége van arra a fantáziára, hogy valóban szerették.
Édes a hallott dal, de mit a fül
meg sem hall, még szebb.
Arra lennék kíváncsi, mi történik, ha visszajön az ember – meghalsz, aztán visszajössz, és elmondod mindenkinek, milyen. „Hé, figyi csak, meghaltam, de már elmúlt. A halál elég béna dolog. Szerintem senki se izgassa magát miatta.”
Ha határokat szabunk a képzeletünknek, akkor a tökéletesnél és a megérdemeltnél kevesebbel kell beérnünk.
Az utazás gazdagít? Egy frászt! Minimális foglalatoskodások halmaza. Csak utólag, az idő- és térbeli távolság révén tűnik a vállalkozás ismét egzotikusnak. A valóságos utazás a képzeletbeli utazás, a vágyakozás és az emlékezés alkotta utazás kényszerű korlátozása.
Mi valós és mi nem? Ismerni a különbséget a valós és nem-valós között – ez az igazi bölcsesség, ez a megvilágosodás. Életünk legnagyobb eredménye pedig, ha meg tudjuk húzni a vonalat, ha különbséget tudunk tenni a létező és nem-létező között, ez az az út, ami a végső megszabaduláshoz vezet.
Néha a fantázia szebb, mint a valóság.
Minden képzelőerő kérdése. Felelősségünk a fantáziánkból indul ki. Yeats ezt mondja: A felelősség az álmoknál kezdődik. – Ez bizony így van. Megfordítva: ahol nincs képzelőerő, ott nem jön létre felelősségérzet.
A szent estén majd eljövök ide.
Álmaim szekerébe fogatok
És szólok fantáziám táltosához:
Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok,
És álomhintón eljövök – ide.
A mese önmagunk képességeit illetően a határtalan lehetőségek birodalmába vezet el bennünket.
Ha gyakorolod az elképzelt létet, megérted majd, hogy a képzelt személy sokszor valódibb, mint az az ember, kinek teste van, és szíve dobog.
Életünk java része képzelgésekkel telik, úgy suhannak el előttünk mint a települések vezetés közben. Néha megszédülünk, ha valamelyik álmunk valóra válik és tudjuk ez a pillanat több mint elröppenő illúzió. Tudjuk, hogy ez a pillanat minden mozzanatával együtt örök marad.