Soha nem fognak rózsák potyogni az égből. Ha több rózsát akarunk, több rózsát kell ültetnünk.
George Eliot
Hát nem igazi őszi nap van? Épp az a csendes melankólia, melyet úgy szeretek – mely harmóniát teremt élet és természet között. A madarak már hazaútjukról tanácskoznak, a fák felöltik a hervadás lázas, avagy épp halovány színeit, és kezdik behinteni a földet, hogy az ember még lépteivel sem zavarná meg föld és lég pihenését, míg olyan illatot árasztanak, mely tökéletes enyhszer a nyugtalan léleknek. Pompázatos ősz! Egész lelkem rabul ejti, s ha madár lehetnék, mindenütt az ősz nyomában szállnék a világban.
A kegyetlenséghez, mint minden más bűnhöz, önmagán kívül nem kell más indok. Csupán kedvező alkalom.
Egy ember élete (…) szilárdan kell hogy gyökerezzen a szülőföldben, hogy magába szívhassa a gyengéd szeretetet a táj és az ott élők szorgos munkája iránt, a tájat betöltő hangok és az övéi beszédének jellege iránt, hogy első otthona soha semmivel össze nem téveszthetően ismerőssé váljon, ha majd kitárul számára a világ.
A legtöbb nő számára van valami különösen hódító abban, ha valaki az erős karját ajánlja fel nekik; nem az adott pillanatban vágynak fizikai segítségre, inkább arról van szó, amikor a segítség érzése, az erő, mely rajtuk kívül álló ugyan, ám mégis az övék, találkozik a képzelet szakadatlan vágyával.
Az ízlésbeli különbség – a humort illetően -, erősen próbára teszi a gyöngéd érzelmeket.
A legkifinomultabb nyelvet többnyire egyszerű, jelentéktelen szavak alkotják.
Gyermek ha ébred elhagyottan,
S tekintete sötét zugba mered,
Azt látja épp, amit nem láthat ottan,
Szeretve hívó két szelid szemet.
Így vagy úgy, képzelgők vagyunk mindnyájan, hiszen a képzelet a vágy édestestvére.
Miért élünk, ha nem azért, hogy minél könnyebbé tegyük egymás számára az életet?
Szeressük egymást mind jobban, míg életünk tart, és tegyük egymást egyre boldogabbá évről évre!
Élete középső szakaszában a legtöbb ember megszokja a hétköznapok taposómalmát, és olyan gépiesen végzi mesterségét, ahogy nyakkendője csokrát köti meg reggelenként. Pedig hány olyan ember van ezek közt, aki valamikor saját egyénisége szerint akarta megformálni életét, sőt még a világot is meg akarta kissé változtatni!
Ó, az a nyugalom, az a kimondhatatlan nyugalom, hogy biztonságban érezzük magunkat a másik társaságában, hogy nem kell mérlegelnünk a gondolatokat, sem a szavakat, de kiönthetjük őket úgy, ahogy vannak, együtt a pelyvát és a magot, jól tudva, hogy megbízható kéz válogatja szét őket, megtartva, ami értékes, s gyengéd leheletével szétfújja a többit.
Az ember életében mindig a legelső nagy csapás váltja ki a legmélyebb kétségbeesést, mert ilyenkor még nem tudjuk, hogy minden seb képes begyógyulni, és hogy a kétségbeesést egy idő után a remény váltja fel.
Az állatok csodálatos barátok – nem tesznek fel kérdéseket, és nem bírálják az embert.
A kutyám jön, hogy kitöltse a hűtlen barátok által hagyott űrt a szívemben. Nincs benne irigység, rosszakarat vagy gyűlölet. Nem árulja el a titkaimat, nem lesz féltékeny a sikereimre, és nem leli örömét a bánatomban.
Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
Légy becsületes, és soha ne szégyellj helyesen cselekedni; döntsd el, hogy helyes az, amire gondolsz, és tarts ki mellette.
1819. november 22. — 1880. december 22.
születési nevén Mary Anne Evans, angol írónő