Nem új év kell. Nem fogadalom. Az álmok eléréséhez nem. Mert az álmod mindig veled van, benned van. Nem évkezdettől, nem naptártól függ. Csak tőled. Nem fogadalmak kellenek, nem újévi elhatározások. Csak te kellesz. Mert nem a fogadalmakon múlik, hogy valamit megteszel-e az új évben. Csak rajtad múlik. Nem egy évkezdethez kell kötni az álmaidat. Azokat bármikor megvalósíthatod. Ehhez nem kell január elseje. Nem kell új év. Ehhez csak egy kell. Te magad.
Újévi idézetek
Aki ragaszkodik a hagyományokhoz, annak csakis egy nap jöhet szóba, amelyen tudatosan visszatekint, majd a jövőbe, hogy fejlessze önmagát – és ez január 1-je. Sokunk számára az újévi fogadalmak jelentik a testi-lelki egészségünket illető elhatározások kulcsfontosságú pontjait, melyeket 12 hónapon át követhetünk majd.
Új év, új én – egyszerűen hangzik, ugye? De ne legyünk túl kemények magunkhoz, ha még mindig a szilveszteri dallamoktól cseng a fülünk, miközben máris megszegtük egy-egy fogadalmunkat. Nem számít. Tűzzünk ki egy dátumot az újrakezdésre. Részemről a február 1. ugyanúgy megteszi, mint a január 1. A legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha elveszítjük a kedvünket, és sutba vágjuk összes életjobbító álmunkat, ideálunkat és tervünket, mert úgy érezzük, veszítettünk. Bármilyen pozitív változás megéri, akármennyire jelentéktelennek is tűnik elsőre. Sok szerencsét hozzá!
Újévkor sokan tesznek fogadalmat, hogy megváltoztatják addigi szokásaikat, életvitelüket. A siker egyik kulcsa talán az, hogy nem kell azonnal és mindent megváltoztatnunk, megfogható és kivitelezhető célokra van szükség. (…) Érdemes őket kipróbálni – egy hét erejéig. Utána még egy hétig… meg még egy hétig… és lassan összeáll az az életmódváltás.
Újév napja a tökéletesen elhelyezett magaslat, amelyről visszanézve láthatjuk, mi nem tetszett az elmúlt évünkben, mitől éreztük rosszul magunkat, majd fejest ugorhatunk az üdítően tiszta ötletek és gondolatok tengerébe.
Legyen boldog az új év számodra, és még sokaknak, akiket boldogíthatsz!
Koszorút kötünk a karácsony örömeiből s az újév reményeiből, glóriás fenyőgallyból s küzdelmes pálmaágból. Gondolatainkra két világosság vetődik, az egyik a karácsonyéj fényessége, a másik az újév hajnalának bíborsugárzása. Bűbájt gyakorol, izgalmat kelt mindkettő; az egyik a régi öröm bája, mely mindig új, – a másik az újév izgalma, mely már oly régi.
Kövess minket Facebookon is!
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Adolf Hitler (190) Ady Endre (180) A kis herceg (50) Albert Einstein (147) Alföldi Róbert (47) Ancsel Éva (60) Arisztotelész (140) Arnold Schwarzenegger (121) Arthur Schopenhauer (120) A szökés (44) Bagdy Emőke (100) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bob Dylan (44) Bonaparte Napóleon (100) Brian Tracy (100) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Bödőcs Tibor (60) Böjte Csaba (60) Carl Gustav Jung (106) Carl Sagan (54) Charles Dickens (50) Charlie Chaplin (60) Cobra Kai (48) Cristiano Ronaldo (80) Csernus Imre (109) Csitáry-Hock Tamás (170) Dale Carnegie (60) David Attenborough (70) David Lynch (77) Dexter (110) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (150) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (56) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (55) Friedrich Nietzsche (53) Friedrich Schiller (45) Gyurcsány Ferenc (54) Henrik Ibsen (60) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Hofi Géza (61) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (70) Johann Wolfgang von Goethe (290) Jókai Mór (64) Kepes András (56) Kodály Zoltán (60) Konfuciusz (52) Kossuth Lajos (73) Kosztolányi Dezső (100) Kölcsey Ferenc (76) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Leiner Laura (60) Lewis Hamilton (51) Mahatma Gandhi (100) Marilyn Monroe (44) Max Verstappen (46) Meryl Streep (51) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (111) Moldova György (54) Montesquieu (50) Márai Sándor (115) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (97) Napoleon Hill (103) Náray Tamás (151) Oprah Winfrey (60) Orbán Viktor (100) Osho (60) Paulo Coelho (218) Petőfi Sándor (51) Polcz Alaine (70) Puzsér Róbert (70) Rabindranath Tagore (70) Richard Bach (60) Sadhguru (70) Scott Jurek (46) Stephen King (57) Szent-Györgyi Albert (43) Szent Ágoston (50) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (107) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (61) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Zlatan Ibrahimovic (55) Ákos (56)
Legnépszerűbb idézet kategóriák
Ateista idézetek (152) Barátság idézetek (445) Becsület idézetek (142) Beszéd idézetek (284) Biológia idézetek (138) Bizalom idézetek (146) Boksz idézetek (211) Boldogság idézetek (441) Bátorság idézetek (172) Béke idézetek (154) Bölcsesség idézetek (389) Búcsú idézetek (196) Bűn idézetek (148) Carpe diem idézetek (189) Család idézetek (247) Csalódás idézetek (196) Cél idézetek (272) Dalszöveg idézetek (819) Döntés idézetek (264) Egyéniség idézetek (272) Együttérzés idézetek (147) Egészség idézetek (173) Emberismeret idézetek (941) Emlékezés idézetek (234) Fejlődés idézetek (425) Felelősség idézetek (200) Film idézetek (897) Foci idézetek (327) Forma-1 idézetek (223) Fájdalom idézetek (281) Félelem idézetek (302) Férfiak idézetek (202) Gyermek idézetek (236) Gyász idézetek (213) Halál idézetek (451) Hatalom idézetek (237) Haza idézetek (140) Hazugság idézetek (283) Hit idézetek (200) Háború idézetek (337) Házasság idézetek (184) Idő idézetek (263) Igazság idézetek (307) Irodalom idézetek (149) Isten idézetek (288) Jóság idézetek (244) Kapcsolatok idézetek (404) Karácsony idézetek (176) Kedvesemnek idézetek (335) Kihűlt szerelem idézetek (139) Kitartás idézetek (200) Képzelet idézetek (141) Könyv idézetek (206) Lélek idézetek (185) Magány idézetek (256) Megbocsátás idézetek (164) Megküzdés idézetek (347) Motivációs idézetek (1660) Munka idézetek (278) Média idézetek (186) Művészet idézetek (274) Nemzet idézetek (275) Nézőpont idézetek (273) Nők idézetek (347) Oktatás idézetek (186) Optimizmus idézetek (182) Politika idézetek (320) Pszichológia idézetek (189) Pénz idézetek (326) Remény idézetek (196) Siker idézetek (358) Sorozat idézetek (1187) Sors idézetek (277) Sport idézetek (649) Szabadság idézetek (251) Szerelem idézetek (543) Szeretet idézetek (437) Szépség idézetek (188) Színészet idézetek (219) Szülőség idézetek (163) Tanács idézetek (198) Tehetség idézetek (179) Természet idézetek (239) Titok idézetek (150) Tudomány idézetek (146) Tudás idézetek (263) Társadalom idézetek (547) Történelem idézetek (245) Vallás idézetek (242) Vicces idézetek (480) Világ idézetek (214) Zene idézetek (307) Állatos idézetek (190) Álom idézetek (165) Élet idézetek (928) Érzelmek idézetek (263) Önbizalom idézetek (195) Önismeret idézetek (995) Öregedés idézetek (198) Üzlet idézetek (240)