Azt mondják, az emlékezet életet ad a halál után. Talán van benne némi igazság, de csak ha elfogadjuk, hogy az emlékeinket kellemes távolságból szemléljük, mint múló lobbanásokat vagy alkalmi szikrákat. Ha mohók vagy kétségbeesettek vagyunk, ha nagyon akarjuk, ha utánunk nyúlunk, és megpróbáljuk őket elérni, mi történik? Olyan gyorsan eltűnnek a szemünk elől, hogy azon tűnődünk, léteztek-e egyáltalán. A trükk talán az, hogy meg kell szelídítenünk őket. Ha megtanuljuk a tenyerünkbe zárni, kincsként őrizni az apró, de ragyogó pillanatokat, és ebben találni valami megnyugvást. Különben semmi másra nem jók, mint hogy eszünkbe véssék: elkéstünk. Hogy ami elveszett, örökre elveszett.
Emlékezés idézetek
261 idézet
Nem tekintek vissza, és nem is akarok. Ami elmúlt, elmúlt, nem elemzem. Biztos, hogy sok hibát elkövettem, de már úgysem lehet változtatni rajta.
Jobban emlékszem:
mit éreztem láttán, mint
arra, mit láttam.
Soha ne zárd be az ajtót, ha újra kopog a múlt.
Bárhol is élsz, el ne felejtsd, hogy az út hol indult.
Idővel a gyász sajgó fájdalma átadja helyét az emlékezésnek, s az ember lényének üresen kongó részei újra megtelnek hangokkal, beszéddel, nevetéssel…
Egy illatról bevillan egy hangulat
Az agyamban újra él a pillanat
Másodpercek alatt ugrom éveket
Mikor minden mozgott és lélegzett.
Ígérd meg, hogy sosem felejtesz el, mert ha arra gondolok, hogy elfelejtesz, akkor inkább nem megyek sehova.
Komoly munka megérteni és felnevelni a bennünk lakozó, sérülékeny gyereket, de sosem késő boldog gyerekkort teremteni magunknak. Legalább utólag.
A legijesztőbb, ha elérkezik az a kor, amikor már nincs tanú. Elmentek, elvitték a korszakok, homály fed bizonyos eseményeket, amelyeket már soha senkitől sem kérdezhetünk meg. Persze kis emberek kis eseményeit, de azok életéből tevődik össze a nagy, az egész.
Elfelejteni semmit sem tudok, megbocsátani azonban mindent.
Azt mondják, az eszmére emlékezzünk, ne az emberre, mert az ember elbukhat. Őt talán elfogják, kivégzik és elfelejtik, de az eszme négyszáz évvel később is megváltoztathatja a világot.
Amikor az emlékeink felülmúlják az álmainkat, megöregedtünk.
Az emlékeink mi magunk vagyunk… aki nem képes emlékezni, emlékeit megőrizni, az megnyomorodott lélek, szerencsétlen. Aki érzelmek nélkül él át mindent, a végén belül üres marad. Az emlékeink elkísérnek bennünket egész életünkben, részünkké válnak, belénk vésődnek, megkövülnek, szilárdak, súlyosak lesznek.
Az idő nem irgalmaz az emberi szívnek, és kacagja szomorú küzdelmét az emlékért.
Az emlékeit vesztett fájdalom
néma, sötét órákhoz hasonló,
melyekben nincs madárdal,
csak tücsökciripelés.
Istenem, milyen hamar itt lesz az idő, amikor többé nem látom, nem hallom a határozott, megnyugtató lépteit a házban, nem találom az asztalon a virágait! És mit értem el eddig? Álmodoztam, ringatóztam az élvezetben, ahelyett, hogy megnyertem volna, hogy harcoltam volna érte, hogy örökre magamhoz vonzottam volna! Minden eszembe jutott, amit valaha az igaz szerelemről mondott, száz finom, figyelmeztető szó, száz csendes csábítás, ígéret talán. S én kezdtem velük valamit? Semmit! Semmit!
Ha elhagy valaki a szeretteid közül, lehet, hogy az arcát idővel elfelejted, de a hangja örökké veled marad. A hangja mindig ott lesz a fejedben.