Kegyetlenség, igazságtalanság, intolerancia, elnyomás. Egykor jogunk volt tiltakozni, tetszés szerint gondolkozni. Ma csak cenzorokat és lehallgató berendezéseket látunk, melyek beletörődésre és behódolásra késztetnek. Hogy történhetett? Ki a felelős? Egyesek nyilván felelősebbek, mint mások. Rajtuk majd egyszer számon kérik. Persze igaz, hogy mikor a bűnöst keressük, először tükörbe kell tekintenünk.
Azt mondják, az eszmére emlékezzünk, ne az emberre, mert az ember elbukhat. Őt talán elfogják, kivégzik és elfelejtik, de az eszme négyszáz évvel később is megváltoztathatja a világot.
Négyszáz évvel ezelőtt, egy nagyszerű ember örökre az emlékezetünkbe akarta vésni november 5-ét. Emlékeztetni akart minket, hogy a tisztesség, igazság, szabadság nem csupán szavak, hanem lehetőségek.
Amíg gumibotot használnak párbeszéd helyett, a szavak ereje felbecsülhetetlen.
A szavakban rejlik a lényeg. Aki jól figyel, meghallja az igazságot. Az igazság pedig az, hogy valami nagy baj van ebben az országban, nem igaz?
Mi csak beszámolunk a hírekről, nem gyártjuk őket. Az a kormány dolga.
Mit sem ér a forradalom, melynek estéjén nem táncol az ember.
Ha sokáig viselünk egy maszkot, elfelejtjük, hogy ki van alatta.
Annyira könnyű megfeledkezni a méltóságunkról, mégis ez az egyetlen, ami valójában a miénk, az utolsó darabka, ami megmarad nekünk, ami szabaddá tesz bennünket.
Bár nem ismerlek téged, sosem találkoztam veled, nem nevettem veled, nem sírtam veled, nem csókoltalak, én mégis szeretlek. Teljes szívemből szeretlek.
Nem a népnek kell félnie a kormánytól, hanem a kormánynak a néptől.
A művész azért hazudik, hogy feltárja az igazat, míg a politikus azért, hogy elrejtse.
Sok példa van rá, hogy ájtatos arccal, kegyes gyakorlattal becukrozzuk magát az ördögöt.
A maszk alatt nem csak egy ember van, a maszk alatt egy eszme rejlik. És az eszmék golyóállóak.
Az épület szimbólum, és az elpusztítása is az. A szimbólum erejét a nép adja. Önmagában jelentéktelen. De ha elég ember robbant fel egy épületet, megváltozhat a világ.