Az emberi társadalomban apró érdekekért vajmi gyakran föláldozzák jótevőiket azok, akik a cserbenhagyott jóságából éltek.
A fölnőttek (…) szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: „Milyen a hangja?” „Mik a kedves játékai?” „Szokott-e lepkét gyűjteni?” Ehelyett azt tudakolják: „Hány éves?” „Hány testvére van?” „Hány kiló?” „Mennyi jövedelme van a papájának?” És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik.
Jócskán akadt dolgom a fölnőttekkel. Közvetlen közelről láthattam őket. És nem mondhatnám, hogy ettől jobb lett róluk a véleményem.
Az első kézenfekvő feltételezésünk az, hogy az emberek úgy viselkednek, mint mi magunk. De ez nem igaz. Még ha úgy akarnánk is viselkedni, nem feltétlenül adott számukra minden olyan feltétel és információ, amelyek a mi fejünkben megvannak. Szóval, ha tudok bizonyos dolgokat, hiába beszélgetek a hasonmásommal, ha csak a fele információt adom át, akkor nem juthat ugyanarra a következtetésre. Változtatni kell a hozzáálláson és feltenni a kérdést: hogyan hangzik mindez az ő számára, az ő ismereteivel?
Csak arról tudod meg kicsoda, akivel harcolsz.
Idegen vagyok. Semmi szükség rá, hogy hazudj vagy tagadj. Csak a barátokkal szemben kell álarcot hordanunk.
Az emberek egyik gyöngéje, hogy csak olyan ítéletet ismernek el helyesnek, amely a saját magukéval azonos.
A gazdagok felismerik a lehetőségeket, míg a szegények a homokba dugják a fejüket, és úgy tesznek, mintha mi sem történne.
Sok ember… a lépéseit kiszámítja. Én nem számítom ki a lépéseimet előre. Teljes mértékben kiszámíthatatlanok a lépéseim.
Nem lenne könnyű dolgunk, ha a halogatásnál destruktívabb, haszontalanabb emberi szokást kellene megemlítenünk – holnapra halasztani azt, aminek már a múlt héten el kellett volna készülnie!
Az emberek teljesen helytelen úton járnak, mikor kevesebbet ajánlanak valamiért, mint amennyit módjuk volna adni érte, inkább többet kéne ajánlaniuk, s aztán lefelé srófolni az ajánlatukat.
Az emberi természet jelentőségét állandóan alábecsülik az üzleti életben, ezáltal az emberek rengeteg örömtől és haszontól fosztják meg magukat. Persze őszintének és nyíltnak kell lenni, ez azonban nem esik nehezére annak, aki amúgy is az. Minél emberibbek és nagyvonalúbbak vagyunk, annál jobbak a lehetőségek az üzleti életben.
Bajban mutatkozik meg, hogy ki jó barát, hisz jó körülmények közt van barát elég.
Az ember életét a gondolatai alakítják. Ha a rosszra figyel, akkor csak a rosszat veszi észre maga körül, és az tölti be egész lényét. Ellenkező esetben szabadon marad a gondolatainak „fenntartott hely” egy része – legalábbis így tapasztalta -, és ebbe a szabadon maradt részbe beszivároghat valami jó is. Ha valaki dagonyázni akar a rosszban – hát csak tessék, de akkor ne csodálkozzon, hogy nem történik vele semmi jó.
Az ember tekintete nem hazudik. Szavakkal lehet hazudni, de a szem mindent elárul.
Naponta érnek el hozzám emberi jajkiáltások; annyi emberi fájdalom van, annyi nyomorúság, mi pedig hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy mi közünk hozzá.
Ha nem jön ki számodra a lépés, és nincs szerencséd, akkor az emberek hajlamosak elfelejteni azt, hogy korábban mit tettél le az asztalra.