Elkezdtem a mitológia iránt érdeklődni, és olyan tárgyakat kerestem, amik ehhez szorosan kapcsolódnak. Majdnem olyan volt, mintha a Nemzet aranya című filmemben lettem volna. Konkrétan a könyvtárépítéshez tudnám hasonlítani: elolvasol egy könyvet, amiben van egy forrás egy másikra, aztán megveszed utóbbit, és megpróbálod párosítani a forrásokat. Ez nálam arról szólt, hol lehet a valódi Szent Grál. Vajon Glastonburyben? Létezik egyáltalán?

Az internet korával az a legnagyobb baj, hogy sok jelenetemet ki lehet vágni a filmekből és kontextus nélkül összegyúrni őket egy nagy, letaglózó egésszé. Így születtek meg a ‘Cage Rage’-mémek, amiket felettébb frusztrálónak tartok.

Nem mindenki értékeli, amit csinálok, de épp ez adja a kihívás szépségét: ragaszkodnod kell a meggyőződéseidhez. Ha valaki valami egyedit vagy eredetit művel, nagy valószínűséggel nekiesnek.

Ha sikerül a szerep velejéig hatolnod, és a pillanatban létezned, valami egészen varázslatos dolog jön létre.

Minél több nagy színésszel dolgozom, annál jobban inspirálnak engem, és ez végül mindig a film előnyére válik. Nem érdemes aggódni, mert ha az ember belemegy egy versengésbe, és próbálja túljátszani a másikat, akkor nevetségessé válik. Én erre nem vágyom, ezért inkább laza maradok.

Igyekszem olyan karaktereket választani, akik valamilyen rokonságban állnak velem, azaz hasonló típusú kihívások előtt állnak az életben, mert így őszintén tudom megjeleníteni őket.