A tagadás a legkiszámíthatóbb emberi reakció.
Emberismeret idézetek
A legtöbb ember tudattalanul teremt. Nem hiszik, hogy hatalmuk lenne a külső történésekre. Gondolataik és érzéseik automatikusak, így minden a véletlen műve.
A spekuláció kétségkívül a leginkább ámulatba ejtő játék a világon. De ez a játék nem azoknak való, akik lusták, ostobák vagy labilis érzelmi alkatúak. Az ilyen emberek mind szegénységben fognak megöregedni.
Minden embernek, aki valaha volt, van vagy lesz, van egy dala. Ezt a dalt nem írta senki. Van dallama, van szövege. Nagyon kevesen jutnak odáig, hogy eléneklik a saját dalukat. A legtöbben attól félünk, hogy a hangunk nem elég jó hozzá, vagy a szöveg túl butuska, túl őszinte, netán túl fura. Így az emberek inkább megélik a dalukat.
Az ember igazi titkai titkosabbak előtte, mint mások előtt.
Az emberek nem tudnak titkot tartani. A szemükből, a szavaikból, minden rezdülésükből, a pórusaikból szivárog szörnyű titkuk.
Legtöbb ember számára a rejtélyes nem azért válik természetessé, mert sikerül megértenie, hanem azért, mert hozzászokik.
Minden embernek van valami titka, amelyről sohasem beszél életében. Az volna a legérdekesebb olvasmány, amelyet a halálos ágyán mondana el valaki őszintén, igazán: a titokról, amelyről az életen át hallgatott.
Minden ember hold: megvan a sötét oldala, amit sose mutat meg senkinek.
Az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.
Amikor az ember valódi veszéllyel áll szemben, képtelen elfordítani a tekintetét, noha ez lenne a helyes és legbiztonságosabb lépés, amit tehet.
Rengeteg mindentől félünk: a szegénységtől, a nevetségességtől, a szellemektől, a betörőktől, a balesetektől, a közvéleménytől, a betegségtől és a haláltól. Egy ember élete a félelmeinek története.
Az emberek túl sokat aggályoskodnak minden apróságon. Ez csak arra jó, hogy megmérgezze az életünket. Teljesen fölösleges lényegtelen dolgokon görcsölni.
Az emberek néha a vélt veszélytől érzett félelmükben képesek valós veszélyt zúdítani önnön fejükre.
Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket – ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka – ez a két dolog kormányoz bennünket.
Az ember már csak ilyen… érzelmei nagy részét félelemmel helyettesíti.
A legtöbb embert könnyű megfejteni. Ha meghallgatjuk őket, ha figyelünk, a gyengeségeik neontáblaként villognak a homlokukon.
Az emberek a legjobb akarat és igyekezet mellett sem tudják kiismerni egymást; ehhez hozzájárul még a rosszakarat is, ami mindent elferdít.
Sose bízz az olyan emberben, aki egyetlen rossz tulajdonságot sem hozhat fel mentségére.
Bízni az emberi erényben, az erények legnemesebbje közé tartozik.
