Ha vége a világnak, hogyan dúlhat tovább a csata, miért nem hull a borzalom csöndje a kastélyra, miért nem teszi le mindenki a fegyvert?
Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban.
Lépjünk ki az éjbe, s kövessük léha csábítónk, a kaland hívó szavát!
Az tesz igazán erőssé, hogy képes vagy ilyen fájdalmat érezni.
Van fogalmad róla, mennyire rettegnek a zsarnokok az elnyomottaktól? Mind tisztában vannak vele, hogy előbb-utóbb lesz egy az áldozataik között, aki feláll és visszavág.
Nem az számít, hogy minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel.
Ne szánd a holtakat (…). Az élőket sajnáld, s legfőképp azokat, akik szeretet nélkül élnek.
A megértés hozzásegít az elfogadáshoz, az elfogadás pedig a gyógyulás feltétele.
Az emberek könnyebben bocsátanak meg annak, aki téved, mint annak, akinek igaza van.
A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.
A halálra és a sötétségbe pillantva az ismeretlentől félünk, semmi mástól.
Ne bízz meg semmiben, ami gondolkodik, de nem látni, hogy hol tartja az eszét!
Hát persze, hogy mindez a fejedben történik, (…) de attól még miért ne lehetne valóságos?
Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni.
De sokszor történik ez, még a legjobb barátok között is! Mindkét fél fontosabbnak tartja a maga mondanivalóját, mint bármit, amit a másiktól hallhat.
,
A nagyság irigységet vet, az irigység gyűlöletet teremt, a gyűlölet hazugságot szül.
A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.
Nem kevés kurázsi kell hozzá, hogy szembeszálljunk az ellenségeinkkel, de ahhoz sem kell kevesebb, hogy a sarkunkra álljunk a barátainkkal szemben.
A dolgokat mindig nevükön kell nevezni. Ha félsz a névtől, félni fogsz magától a dologtól is.