A vigasz is lehet kíméletlen, amennyiben elvitatja az embertől fájdalmát.
Vigasz idézetek
A végső búcsú mindenkit térdre rogyaszt. Az elmúlás emberi szemmel rémisztő. De idővel majd könnyebb lesz… A nap sugarai újra ránk ragyognak, a virágok kivirítanak, és a gondok tovaszállnak.
Trianonra a legjobb vigasz az lenne, ha a Kárpát- medencében élő népek tényleg egy asztalhoz tudnának ülni, ki tudnának engesztelődni, és közösen azt az árpádi államot, a Kárpát -medencét tündérkertté tennénk. Nem etnikai, politikai vagy gazdasági törésvonalakat kell okolni, hanem az együttműködés vágya kell, hogy belülről megszülessen.
Abban, mit emlékül hagyok,
Ne is keress vigaszt,
Hisz por csupán, vágy őrzi majd
Az Élet Könyve azt.
A szeretet nem múlhat el – megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy „az idő majd begyógyítja a sebedet”. Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.
A rossz sokszor éppen egy jónak készíti elő az útját.
Mert van néha öröm keserüségben,
Mint tarka szivárvány a fölleges égen.
Nincs olyan nehézség vagy tragédia, amellyel ne tudott volna sikeresen szembenézni már valaki. Ez vigasztaló lehet. Egyikünk helyzete sem teljesen egyedi.
Minél erősebb egy barátság, annál gyorsabban felbomlik. A lazább barátságok többet is elviselnek. Van ebben egy keserédes vigasz.
Úgy kifosztani nem lehet az embert, sem pénzét, sem lelkét, hogy valami apró meg ne maradjon.
A végtelen tenger vigasztalóan hat rám, feledtet múltat és jövőt.
Egy jó van a folytonos boldogtalanságban: az, hogy akiket gyakran üldöz, igen hamar meg is keményíti.
Nem minden vihar azért sodródik az utadba, hogy tönkretegye az életed. Néhány azért jön, hogy megtisztítsa az előtted lévő utat.
Az élet: hasra esés…! És fenékre huppanás…! Bizony, gyerekek…! Bohócok vagyunk, mind…! Mert először van a félelem, a fájdalom, a jaj, istenem!… és aztán a felszabadulás, a derű, a nevetés.
A művészet a legmélyebb vigasz, a legolcsóbb önámítás, kárpótlás ezért a csalódásért, hogy ide születtünk.
Mindig akadnak bosszantó ügyek, amelyek feldühítenek. Olykor esküdözöl, olykor átkozódsz. Amikor az élet mócsingján rágódsz, ne morgolódj, csak fütyöréssz, és meglátod, a végén minden jóra fordul. Mindig nézd az élet napos oldalát!
Valahol odafönt, az anyag időtlen és mérhetetlen törvényeiben és nem a hétköznapok gondjában-bajában, az emberi gyarlóságokban kell vigaszra és reményre találnunk, hogy táplálni tudjuk magunkban mindazt, ami maradandóbb az állatnál.
Szem mögött, szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis – ne remegj:
lélek van teveled,
nem maradsz egyedül.
Ha egy nap elér a bánat legmélyére, ha már nincs semmije és senkije, egy barátja mindig lesz, akinek az ajtaján bekopogtathat: a munka!
Semmi sem örök ebben a gonosz világban. Még a gondjaink sem.
