Jó érezni azt, hogy szeretlek
Nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.

Érezni, hogy a szemeid már
Szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, hogy szép, veled szép,
És csak veled teljes az élet.

Szeretem a földet, amelyre lép, a levegőt, amelyet beszív, és mindent, amihez hozzáér, mindent, amit mond. Szeretem minden pillantását, minden mozdulatát, szeretem őt teljesen és egészen.

Szólj, csak szólj, hallgatok, hallgatok a világ végeig,
s várom a perceket, amelyekben engemet értesz!
mert nekem már csak te vagy és nem is lesz soha másom:
sem étel, sem ital, sem munka, sem élet…

Boldoggá tesz az a tény, hogy mellettem vagy és láthatlak téged, de ha újra és újra csókolhatnálak, átkarolhatnálak, és ezzel összekuszálnám a dolgokat olyannyira, hogy ezzel mindent megkaphatok belőled, akármit, amit akarok, akkor boldogabb lennék. Az egy álomba illő pillanat lenne.

Lehet, hogy túl korai, lehet, hogy túl késő, de most én is ki akarom mondani, ahogy te is kimondtad: szeretlek. Nem muszáj elhinned, lehet, hogy butaság, és az is lehet, hogy csak képzelődöm.

Szeretnék hinni a halhatatlanságban…
Ha arra ítéltettem, hogy boldog legyek veled – a leghosszabb élet is rövid.
Bárcsak hinnék a halhatatlanságban – bárcsak örökké élhetnék veled!