Mint könnycsepp sivatagban,
mely visszatért a porba,
így múlnék el nélküled.
Mint gyertya vad szélben,
ahogy harcol a sötéttel,
így múlnék el nélküled.

Jó érezni azt, hogy szeretlek
Nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.

Érezni, hogy a szemeid már
Szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, hogy szép, veled szép,
És csak veled teljes az élet.

Szeretem a földet, amelyre lép, a levegőt, amelyet beszív, és mindent, amihez hozzáér, mindent, amit mond. Szeretem minden pillantását, minden mozdulatát, szeretem őt teljesen és egészen.

Szólj, csak szólj, hallgatok, hallgatok a világ végeig,
s várom a perceket, amelyekben engemet értesz!
mert nekem már csak te vagy és nem is lesz soha másom:
sem étel, sem ital, sem munka, sem élet…

Boldoggá tesz az a tény, hogy mellettem vagy és láthatlak téged, de ha újra és újra csókolhatnálak, átkarolhatnálak, és ezzel összekuszálnám a dolgokat olyannyira, hogy ezzel mindent megkaphatok belőled, akármit, amit akarok, akkor boldogabb lennék. Az egy álomba illő pillanat lenne.