A rigó mást és máskor nem is mondhat, mint amit mond, és egy madár sem, egyetlen élőlény sem mondhat mást, mint amit érez, csak – igen –, csak az ember.
Fekete István
1900. jan. 25. - 1970. jún. 23.
József Attila-díjas magyar író
Csodálatosak vagytok ti emberek. Azt hiszitek, mindent tudtok, és magatokat se ismeritek.
Nem vagy buta, csak még keveset tudsz.
Jó lenne hinni. Jó lenne tudni, hogy valamikor ez az ország nem hivatalokból és parasztokból lesz, hanem emberekből. Egyfelé néző magyarokból.
Jegyezd meg magadnak, hogy pénzt elutasítani csak a milliomosoknak és a hülyéknek van joguk.
A nap most kelt fel, s a kerten át lábujhegyen lopakodik a ház felé a világosság.
Nézte egymást az öregember és a kiskutya, és megértették egymást.
Az éjszakából régi karácsonyok bukkannak fel emlékeim villanásaiból, és megvilágítják az elmúlt időt és embereket, akik élnek újra és örökké a kis karácsonyi gyertyák puha, libegő fényében.
Öregedett a nyár szíve, és a leszálló nap vörös arcába kukorica dugta susogó, sásos levelét.
Ez a Jóska is jó lenne halálnak, olyan nehezen gyün…
Az erdőben a haldokló tél sóhajtott, az utakon langyos párák ringatták a tavaszt, és az égen, túl a tavaszon és télen, felhőselymek hamvában úszott a hold.
Az emberi élet nagy fordulataira rendesen nincs magyarázat.
Semmi sem felesleges, ami jó.
Neki kell a faluba menni, ha szilveszter este nem akar egyedül maradni. Egyedül az évekkel, melyek elmentek, és egyedül az emlékekkel, melyek ködösek voltak már és távoliak, mert az idő az emlékeket is messze elhordta.
Alkonyodott már az idő, és én néztem a folyót, melynek tavaszi ágyába most kezdett leszállni a nap, előkészítve bíbortakaróit, rózsaszín felhővánkosait s az alkony barna matracait. Néztem a folyót, amint tavaszi hánykolódással igyekezett dél felé, ringatván a bíbortakarókat és -vánkosokat, de ez a mozgás a nap ágyazását nem zavarta.
Az emberek és a tények elmúlnak, de a legenda, az örök!
A jó lovat akár ki se vigye az ember a vásárba, mert úgyis híre megy, és a házhoz jönnek érte.
A madárnak nincs arca a fájdalom kifejezésére, csak a szeme mutat valami elmélyülést, mielőtt megtörne, ha el kell pusztulnia.
Általában olcsó az élet, de aztán olyan is… S bizony a hetekig, néha hónapokig tartó viszontagságok megviselik a legerősebb és legszívósabb természetű embert is.
Csak peregtek a naptárlapok, ballagtak az órák, mintha valahová okvetlen oda akartak volna érni, pedig nem ők mentek, hanem alattuk folyt határtalan egykedvűséggel az Idő.
