Bennem megbízhatik, az egész családom tisztességes volt, én meg kiváltképp az vagyok.
Indul a bakterház
magyar vígjáték (1979)
Az Indul a bakterház idézetei a magyar humor klasszikus pillanatait és a falusi élet sajátos hangulatát idézik meg. Ezek a gondolatok ma is mosolyt csalnak az arcokra, miközben felidézik a film emlékezetes jeleneteit és karaktereit. Bendegúz, a Bakter és a Büdös Banya felejthetetlen aranyköpései évtizedek óta garantálják a nevetést minden generáció számára.
-Értem! Szóval az a kifogásod a vénasszony ellen, hogy nem akar beleugrani a kútba. Teljesen egyetértek veled! Éppen itt az ideje, hogy felakassza magát, mi?
-Mindig egy ilyen jó barátról álmodtam, mint maga.
-Igyunk a bakterod egészségére!
-Hát a bakterom egészségére ugyan ne, de amúgy rendesen iszom, mertogy nem igazán szoktam inni.
-Nekem ez a büdös banya úgy látszik külön főzött. Kendnek is sűrű a levese?
-Sűrű. Főképp ezzel a szarvasbogárral.
-Micsoda piszok szerencse. Magának bezzeg szarvasbogár jutott. Hagyja nekem, Bakter úr!
-Na…lásd kivel van dolgod.
A Patás: Hát neked nem fázik a lábad?
Bendegúz: Dehogy fázik! Nem olyan családból származom én! Eszibe ne jusson az ilyesmi.
Ha nem tetszik a szolgálat, szökjé’ meg bátran, nyugodt lélekkel, aztán egy csöppet se fájjon ám a fejed, harmadnapra én újra elszegődtetlek, ide a szomszédba. Azt a hülye baktert hadd egye a fene.
-A Patás
Anya: Hát ez az én fiam. Azt hiszem elég jó lesz tehénpásztornak.
A Patás: Igen jó lóbőrben van a gyerek, még ma elviszem.
Anya: Hányszor kértelek, javulj meg fiam, Bendegúz, mert előbb-utóbb elvisz az ördög.
Bendegúz: Hiszen javúnék én anyám, de nem megy az könnyen faluhelyen.
Mi a csodát röhögnek ezek? Mindig tudtam, hogy a csendőrök bugrisok, de hogy ennyire, azt nem gondoltam.
Na, Bendegúz! Most kitanítlak. Megtanítlak, hogy kell inni. Úgy kell inni, hogy az ember mindig jól lássa a fazekat. Én most példának okáért három fazekat látok, holott tudomásom szerint csak egy fazék van.
Csak egy igaz ember van a világon, az pedig én magam vagyok.
Ami az udvariasságot illeti, mindenki láthatja, hogy én nem szoktam túlmenni a finomság határain.
Először úgy gondótam meg, hogy könyvbe írom a memoárokat. De olyan furcsa dolgok történtek velem, hogy hihetetlen. Másrészt pedig leszednének érte a kutyák, ha minden napvilágra kerülne, mint a bakterház környékén tapasztaltam. Utoljára abban állapodtam meg, hogy amit lehet elmondok, okuljanak rajta mind az unokáim, ha valamikor megszaporodok. Szóval a memoárokat megírom, majd meglássa, aki akarja, olyan kerek igazság kerül ki belőle, ami ritkaság.
Ne nyúljon hozzám, mert ütök ám, de hirtelen! Engem maga ne karmolásszon össze, mert csúnya verekedést rendezek itt! Aztán meg táguljon a helyemrül, üljön a lócára vagy ahová akar, de az én helyemre nem ül, afelől jótállok!
Ne ríj Bundás, ne ríj kiskutyám! Megígérem neked élőszóval, hogy kártalanítalak. Majd szedek neked farkasalmát az erdőben, oszt azza kikezellek, vagy ha ez nem segítene rajtad, bekenem a képedet pipamocsokkal vagy pókhálóval.
Gondoltam, hogy a bakterom szereti a Rozit, de hogy ennyire ért a szerelmeskedéshez, azt a fene se nézte vóna ki a baktersapka alól. Meglássa akárki, ha én egyszer vagy kétszer megházasodok, soványabb és kisebb vászoncselédet keresek magamnak.
-Micsoda puruttya betegség. Sose hittem vóna, hogy egy ilyen csúfság megeshetik egy bakterral. Hallja, kend? Elhíjjam a papot?
-Nem segít itt már, csak a piócás ember!
-Édes nagyság, melyik vonattal érkezett?
-Kedves gyerekem, pállott szájú Tóbiás, én aztat nem tudom neked megmondani, mer’hogy az a vonat legalább mégy órája elment. Aztán meg azt mondom neked, hogy ha jóba’ akarsz lenni velem, ne mond azt, hogy „nagyság”, mert egyrészt pofonütlek, másrészt meg nem vagyok a babád. Engem Rozinak hínak, ha éppen tudni akarod.
-Szóval, kegyed az a Csámpás Rozi, akit a lókupecok emlegetnek.
-Csámpás az ányjád térdekalácsa.
-Bocsásson, nagyság…
-Na most aztán azt mondom, hogy kotródj innen, mert úgy taknyán tenyeröllek, hogy elered az orrod vére!
Aki még nem hallott tücsökzenét, el se tudja képzelni, milyen hangosan és szépen tudnak muzsikálni a mezei hegedűsök.
-Hejj, hát ismertem az apádat! Hogy hívnak?
-Regős Bendegúz a becsületes nevem.
-Hinnye, de szép neved van. Apád olyan nagy derék ember, mi? Ó, nagyon rég ismerem. Anyád valamivel kisebb az apádnál, mi? Hát nem így van? Na gyere!
-Ha már így ismeri a szüleimet, akkor csak jó ember lehet maga.
-Hát kendet, hogy híjják?
-Engem egyszerűen csak, Koncz bácsinak. Nem hallottál még felőlem a bakterodtól?
-Háát…hallottam éppen…
-Osztán mifélét?
-Hát csak azt, hogy kerüljem kendet rendesen messzire, mert kendnél ezerszer kisebb gazembereket is fölakasztottak már.
-Igaz beszéd, nem hülye ember ez a te bakterod, Bendegúz.
