Az alkoholisták két dolgot utálnak: az aktuális helyzetüket és a változást.
Számít egyáltalán, hogy megváltoztam, ha senki sem hiszi el?
A változás, amit keresünk, soha nem „odakint”, hanem bent, önmagunkban van.
Nagyon megváltoztam, az élet nem úgy sikerült, ahogyan reméltük. Mindenki alábecsüli a csalódás hatását, a hosszú, folyamatos csalódásokat.
Az, hogy nem leszek csupán néző a saját életemben, egyúttal azt is jelentette, hogy elfogadom a tényt, miszerint valóban megváltoztam.
Az elmúlt néhány hétben tényleg megváltoztam. De véleményem szerint ezek pozitív változások voltak: végre kezdtem feldolgozni a történteket, kiléptem a sok hónapja óvatosan magam köré épített falak mögül.
Változom, igenis változom, igenis változom: megváltoztam. Helyrehozni, átalakulni – Istenem, mennyire vágyott ezekre a dolgokra. Minden nap, minden percben. De hát nem így van ezzel mindenki?
Egyvalami egészen biztos: minden változás véghezvitelével fejlődik az alkalmazkodóképességünk.
A változás mindenki számára remek önismereti utazás.
Megváltoztam, hogy életben maradjak, és drágán megfizettem a túlélés árát. El kellett fogadnom, hogy örökre más lettem, vagy különben minden, amit addig tettem, hiábavaló volt.
Vajon csakugyan megváltoztam-e az éjszaka? Nézzük csak: ma reggel, amikor fölébredtem, még az voltam-e, aki voltam? Úgy rémlik, mintha egy kicsit más lettem volna. De ha nem az vagyok, az a kérdés, kicsoda is vagyok voltaképpen. Borzasztó!
Minden porcikámban érzem, egészen megváltoztam, másképp látok, másképp lélegzem, mint azelőtt. Még álmomban is élek, a bokám és a csuklóm is másképp mozog, fogni tudok a kezemmel, és örömmel várom a holnapot, mert tudom, hogy mit akarok, az életemnek célja van megint.
Bármelyik gondolat megváltoztathatja az életedet, amit egy könyvben olvasol.
Szívesen változtattál az öltözködéseden és a frizurádon, cseréltél nőt, vagy állást. Nagyon készséges vagy abban, hogy bármit megváltoztass, kivéve önmagadat.
Képesek vagyunk gyökeresen megváltoztatni az életünket, ha nagyobb szerepet vállalunk benne.
Testünk örökös áramlásban van, mint egy folyam, s folytonosan részek kerülnek be és lépnek ki belőle.
A stressz félelmi reakció az élet szüntelen és elkerülhetetlen változásaira.
Nem változtathatunk meg másokat, ezért hagyjuk békén őket. Rengeteg energiát pocsékolunk el arra, hogy másokon próbálunk változtatni.
