Remény nélkül a vágy is szenvedés.
Szenvedés idézetek
A testi-lelki szenvedések, az elzárt levegő beteggé tevének.
A szerencsés és lélektelen ember nem érti, mint lehet öröm szenvedni. Csak elkényeztetett természetünk vádoltathatik, hogy azt nem érezzük.
Az igazi szenvedés a léleké.
Az árulás valami nagyon logikus tett. Mindig jelen van, amikor szenvedni kell.
Embernek lenni fáj! Ami fáj, az rossz! De ebben már nem is volt olyan biztos. Úgy érezte, hogy ez, ami most fáj, ez némely örömnél jobb. Ember lett, mert ismét hitt a szenvedésben, és hitt az áldozatban, aminek semmi értelme, de többnek érzi magát, aki szenved miatta.
És igen, szeretem megélni mindazt, amit az élet nyújthat számomra, de a szenvedés nem tartozik közéjük. Abból kaptam már eleget. Külön nem állok sorba érte.
Tetszik nekem Buddha egyszerű meghatározása: a megvilágosodás a szenvedés vége. Ebben ugyebár nincs semmi emberfölötti. Definícióként ez természetesen így nem elegendő, hiszen csak azt közli, hogy mi nem a megvilágosodás, azaz a nem szenvedés. De mi marad, amikor nincs többé szenvedés? Buddha erről nem szól, és ez annyit jelent, hogy erre neked magadnak kell rájönnöd.
Ha sajnálod magadat, és lépten-nyomon elmeséled a történetedet, csak beleragadsz a szenvedésbe.
Azt hiszem, van egy elmélet arról, hogy az embert a szenvedés jobbá és erősebbé teszi és hogy mindenkinek kell a szenvedés tűzkeresztsége, hogy igazi ember válhasson belőle.
Istenem, hány ember lehet a világon, aki szenved, mert nem tud kiszabadulni tartózkodásának és félénkségének pókhálójából, vakságában és ostobaságában inkább falat emel maga elé. Ezt tettem én is.
Vannak a szenvedésnek olyan formái, amelyben egyetlen dolog képes megtartani minket: annak tudata, hogy Isten szeret. Ami megdöbbentő, hogy az ebben való gyökerezés, az Isten szeretetével való telítettség nemcsak megtart, hanem jellemet formál, életet áraszt.
Tudja, a szenvedés olyan dolog, amelyről mindig gondoskodik a Jóisten, ha szükségét érzi.
Akinek van lelkiismerete, szenvedjen, ha elismeri, hogy vétett.
Az ember néha rettenetesen szereti a szenvedést – szenvedélyesen; ez is tény!
A szeretetben megélt szenvedés soha nem lehet hiábavaló.
A szenvedés addig szükséges, amíg rá nem jössz, hogy szükségtelen.